Az elszántak

kairosz kiadó  | keménytábla, védőborító  |  281 oldal

Libri Antikvárium
Ellentmondásos időkben, 1943-ban jelenik meg Nyirő József Az elszántak című novelláskötete. Az újságíró, publicista szerző kitörő örömmel ünnepli Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérését, a művész, a szépíró viszont mind nagyobb aggodalommal figyeli a háború veszedelmét. Ebben az ugyancsak sajátos helyzetben novellái két érzelmi véglet között hullámzanak, egymás után kerül ki tolla alól a drámai sűrítettségű, balladai tónusú elbeszélés, meg a nem felhőtlenül derűs, inkább könnyes-mosolyos, góbéskodó novella. Nyirő alaptézise, elbeszéléseinek kiindulóhelyzete ezúttal is az, hogy az isten által oly jónak, nemesnek teremtett székelységet a kemény-kérlelhetetlen történelem folytonos megpróbáltatásoknak teszi ki, egy-egy hősének olyan sorscsapásokat kell elszenvednie, amennyit szerencsésebb nemzetek generációk alatt sem élnek át. Egy helyütt azt írja Nyirő: ,,Az emberek dolgoztak, küzdöttek, szerettek, sírtak, éheztek, fáztak, káromkodtak, imádkoztak vagy tömlöcbe mentek a változatlan élet szeszélye szerint. Mindennap elestek, mindennap feltámadtak." Hősei e világon támadnak föl, lelkük tisztaságával, megigazulásával.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kairosz kiadó
Oldalak száma:281
Súly400 gr
ISBN2399980218481
ÁrukódSL#2110819525
Kötéskeménytábla, védőborító

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély