Az első asszony - Novellák (1942-1983)

Fülszöveg Balázs Anna írja válogatott novelláinak kötete elé: A legnehezebb és egyúttal a legizgalmasabb írói feladat az emberi lélek megismerése. Vagyis az, hogy szavakkal kifejezzük, ami az életben megfoghatatlan, ám az ember jellemzésénél nélkülözhetetlen. Pedig a gyorsan alakuló, fejlődő világban az embernek is fejlődnie, alakulnia kell. Ha az író kutatómunkája folyamán úgy tapasztalja, hogy az általa megismert emberek fejlődése rossz irányba halad, eltorzult vagy érthetetlenné vált, mert a körülmények nem idokolják, olyan helyzetbe kerül, mint a barlangász, aki úgy tudta, feltárt barlangban fog előre vezetni az útja, és az mégis elzárult előtte. Minél gyorsabb a társadalom fejlődése, annál nehezebb megtalálni azokat az embereket, akik ezt a fejlődést követni tudják. Vannak, akik begubóznak, ellenségesen szemlélik a zavaró, életüket megnehezítő fejlődést. Vannak, akik félreértik, úgy hiszik, minden szabaddá vált, hiszen az ember már a világűrben repül: ő is a huszadik századvégiek közé tartozik, leveti hát a gátló tulajdonságokat, szertelenné lesz, és mivel széttépi az erkölcs kötöttségeit, erkölcstelenné válhat. Vannak olyanok, akik átlátják a fejlődés ésszerű és szükséges voltát, igyekeznek lépést tartani vele, ahogy erejükből és tehetségükből telik. Az író nemcsak kutató; megértő embertérs is, akinek gyengédségre, tapintatra van szüksége ahhoz, hogy alakjait megalkossa. Egy pillanatig sem felejtheti el, kinek ír: olvasóit is magával kell ragadnia, hogy megértsék, vele érezzenek. Engem sosem hagyott el az emberek iránti szánalom. Az késztetett íróvá válni, és kísér minden munkámban. A legrosszabb ember is szánandó, hiszen született és meghal. De ha szánom is az embereket, nem egyezhetem bele, hogy elromlott lényük másokat bajba döntsön. El kell ítélnem őket, ez épp annyira az író dolga, mint a bíróé, aki elítéli a bűnök elkövetőit, akkor is, ha talál mentséget számukra. A novellistának nehezebb a dolga, mint a regényíróé, aki néhány emberről ír, a novellák mindegyikében más-más lelkű, cselekményű, életű figurákat alkot. Mindegyik története egy külön dráma. Ez a legnehezebb műfaj, és nem minden olvasó tudja élvezni. Engem az izgat minden novellában, hogy elérjem, amit a téma megkíván: megmutassam azokat az embereket, akik éppen így és csakis így cselekedhettek adott körülmények között. Ha sikerül, akkor a lélekrajz volt megfelelő, abban lelni meg mindennek a magyarázatát. Ennek a rajznak a kialakítása a novellista legnehezebb feladata. Ha sikerült megoldania, akkor haladt a korral, akkor modern is volt, bár ennek a fogalomnak sokszor zavaros, félremagyarázott értelemzése nem mindenki számára egyforma tartalmú. Mégis: nem az a modern, aki úgy akar változtatni az írásművészeten, hogy belekever oda nem illő kifejezéseket, hanem, aki amai embert meg tudja alkotni. Tartalom Sári a mennyországban 5 Vezeklő 15 Gizuska gyereket szül 23 Szárítóban 29 Epizód 36 Az új leány 39 A púpos 45 Rossz tanuló 49 A vacsora 56 Változás 58 Rokonok 67 Pálinka 75 Az unoka 84 Az első asszony 103 A házmesterfiú 117 Az árva 123 A kanyar 143 Az utas 149 Az örökös 157 Kollégák 164 Telefonálók 196 Halpaprikás 204 A befolyásos ember 212 Váratlan fordulat 219 A nyugdíjas 230 A művész úr 240 A tízes szoba kulcsa 248 Ágytól és asztaltól 256 Az ájtatos anyós 273 A regényhős 281 Az enyveskezű 287 A párizsi asszony 295 Jótét lélek 298 Állatok 304 Egy orvos az autóbuszon 307 Irigység 313 Szép a Duna télen 319 Az utolsó ember 339 Lánynapló 358