Hegedűs Géza

Az egyetlen út

szépirodalmi könyvkiadó  | 1974  | keménytábla, védőborító  |  395 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG Három regényt tart a kezében az olvasó, valamennyi önmagában zárt, kerek történet, de mégsem függetlenek egymástól, mivel a három együtt a magyar állam születésének krónikája. Az első, amelynek István a címe, az államalapítóról szól, ifjúságának ama néhány hónapjáról, amikor kénytelen tudomásul venni történelmi feladatát. A feladat tudata formálja azzá a kemény lelkű, tenni tudó emberré, akire szüksége van a történelemnek. A második regény, Az egyetlen út az István halála utáni nagy zűrzavar története, amelyben egy okos Árpádfi, az emigrációból hazatérő Endre felismeri a kibontakozás egyetlen lehetőségét. Ez a Vata-féle pogány lázadás kora. A harmadik regény, a Lovagok a Körös-parton pedig arról szól, hogy több évtizedes belső harcok után hogyan is születik meg végre a rend, hogyan szilárdul meg az az épület, amelyet István és társai építettek. A regény hősei: a kalandos életű és tragikus sorsú Salamon és a lovagi eszményt megtestesítő, legendás hírű László. - Úgy körülbelül ezer évvel ezelőtt, a X. század végén kezdődik a krónika, és körülbelül kilencszáz évvel ezelőtt, az ezerhetvenes években végződik. Ez a küzdelmes évszázad teremtette meg az államot, mely azután kiállotta az évezred megpróbáltatásait ebben az oly nehéz sorsú Közép-Európában. Vissza TARTALOM Előszó 5 István 9 Az egyetlen út 175 Lovagok a Körös-parton 281
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A papír védőborító szakadt, hiányos.
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1974
Oldalak száma:395
Súly200 gr
ISBN2310024126982
ÁrukódSL#2113035224
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal