Az alagút

Hogy lesz egy húsz-egynéhány éves anarchistából fizikus? Miért cseréli fel politikai lázait az egzakt tudomány pontos igazságaira? S aki, hihetetlenül fiatalon, az első latin-amerikai atomfizikai tanszék vezetője lett, miért fordított hátat a "tudományhívő bárgyúságnak", s menekült egy hegyi falucska nyomorúságába? S onnan is tovább, az irodalomba? Mert ez a mondernül festői sorsú fiatalember végül író lett. Állítólag véletlenül: sokat kellett várnia a zürichi repülőtéren, unalmában megírta hát az argentin irodalom világhírű remekét. Az alagút bűnügyi történet. Egy gyilkosság izgalmas krónikája. Vagy lélektani regény: a pusztító és önpusztító féltékenység félelmetesen pontos rajza. Vagy filozófiai munka: az egymással sohase találkozó alagútjárók végzetesen elkerülik egymást, mert korunkban szinte lehetetlen a kapcsolatteremtés. Ez az egzisztencialista mű jellegzetesen modern szorongással van tele. A szereplők sorsa pedig századunk nagyszerűen megjelenített közegében épül. Az Alagút páratlanul gazdag regény, s akármelyik rétegére vagyunk is éppen fogékonyak, mindenképpen izgalommal olvassuk Ernesto Sabato könyvét.