Sheldon M. Károly

Az Ő nyomdokain vagy Mit tenne Jézus?

budapest  | 1913  | papír / puha kötés  |  300 oldal

Libri Antikvárium
Az amerikai protestáns keresztyén építőirodalom egyik legjelesebb termékét veszi itt, édes anyanyelvünkre átültetve, a t. olvasó. E mű kiválóságát illetőleg, azt hiszem, elég csak azt a figyelemre méltó tényt fölemlítenem, hogy rövid idő alatt, a mi szerény viszonyaink között elképzelhetetlen gyorsasággal és széles körben terjedt el. Az 1900-ban megjelent német fordítás előszavában olvassuk Sheldon e könyvéről, hogy angol eredetiben egy tuczatnál több kiadást ért meg és három millió példányban forgott közkézen a jelzett időben. Ez adat jelentőségét pedig fokozza a tény, hogy ez óriási sikert nem egészen négy év alatt vívta ki. Mert, mint szerző maga beszéli el, 1896 őszén írta és először egy folyóiratban, a chicagoi "Advance"-ban jelent meg s csak a nevezett folyóirat szerkesztőjének sürgetésére adta ki könyvalakban 1897-ben. E szédületes sikert, a munkának e rendkívüli kelendőségét, még az angolul beszélő s a mienknél több mint tízszerte nagyobb olvasóközönségnél is az teszi érthetővé, hogy szerző nem közönséges írói tehetséggel, ügyesen és leleményességgel tárgyalja a mindenkit egyaránt érdeklő vallási és társadalmi kérdéseket. Amerikát általán véve úgy ismerjük, mint a szertelenségek hazáját. Az Egyesült-Államok lakóiról való ismereteinket könyvek és hírlapok legtöbbször egyoldalú értesítéseiből s talán sokszor Amerikában is feltünést keltő események, nézetek feljegyzéseiből, szellőztetéséből merítjük. Nálunk kevesen tudják, hogy a tengerentúli új világrészben, hol a vallás tisztán magánügye az embereknek, a keresztyénség valósággal nagyhatalom. A legelső, legfontosabb és leghatalmasabb társadalmi tényező. E sokszor félreértett és kigúnyolt államszövetség erősen protestáns színezetű társadalmában élénk, erőteljes, áldozatkész keresztyén élet lüktet. A praktikus amerikai nem annyira tudományos theologiai elméletek után kapkod, hanem inkább a keresztyén eszmény megvalósítására törekszik. A krisztusi elveket gyakorlatilag alkalmazni és érvényesíteni igyekszik
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 200 Ft

A termék megvásárlásával

820 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas - sérült borító
Korának megfelelő állapotban.
Kiadó budapest
Kiadás éve1913
Oldalak száma:300
Súly300 gr
ISBN2310023814712
ÁrukódSL#2113144779
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 200 Ft

A termék megvásárlásával

820 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)