Az Ezüst-tó kincse

Talán a legjobb Karl May mű, vérbeli western-regény. Egy rablóbanda a hírhedt Vörös Cornel vezetésével régmúlt idők tóba süllyesztett, mesés kincse után kutat. Hasonló célok vezetik hőseinket: Winnetout, Old Shatterhandet, Old Firehandet és barátait is föl, a Sziklás-hegységbe. Megütköznek a haramiákkal és különböző ellenséges törzsekkel, végül azonban célba érnek. Elnyerik méltó jutalmukat, a gonosztevők pedig jól megérdemelt büntetésüket. Idén éppen 120 éve, hogy Karl May megírta nagy, klasszikus indiántörténetét, a Winnetout. A három vaskos kötet, amely ténylegesen megteremtette az irodalomtörténet legideálisabb indiánját, a ,,vörös gentlemant", ahogy a regény alcíme nevezte, 1893-ban látott napvilágot. May (1842-1912) 1875-től találta ki első halhatatlan vadnyugati hőseit, a gyorskezű Old Firehandet, Winnetou törzsfőnököt és a hatalmas öklű vadászt, Old Shatterhandet, s folyamatosan írta róluk rövidebb műveit, mígnem a Winnetouban összerendezte a szálakat, s megteremtett egy örökéletű irodalmi legendát, saját Vadnyugatának történetét. Pályája folyamán aztán mintegy tizenöt műből álló ciklus alakult ki, melynek a Winnetou eseményei adják a gerincét, de számos, az időrendben különböző helyekre beilleszthető újabb és újabb regényben találkozhatunk kedvenc hőseinkkel. Ezek közül talán a legolvasmányosabb és a legizgalmasabb Az Ezüst-tó kincse, amellyel a Duna International kiadó egyedülálló vállalkozást indított útnak: Karl May összes indiántörténetének hibátlan, modern, teljes magyar fordításban történő kiadását. A gyönyörű külsejű, zöldfedeles sorozat, amelynek 2012-ben (Karl May születésének 170., halálának pedig 100. évfordulóján) jelentek meg az első darabjai, jelenleg a tizenharmadik kötetnél tart, s olyan klasszikus művek láttak már napvilágot benne, mint a Medveölő fia, Az olajkirály vagy az Old Surehand. Az aranyozott és dombornyomott gerincű, mégis könnyű, kecses és kézbeillő, keményfedeles kötetek közül azonban egyértelműen Az Ezüst-tó kincse az egyik legremekebb. A regény a May-hősök valóságos találkozóhelye. Benne randevút ad egymásnak a két legnagyobb fehér vadász, Old Firehand és Old Shatterhand. Találkozhatunk a mókás bőrszoknyában rohangáló, szórakozott alaknak tűnő Droll nénivel, akinél a bohókás külső a Vadnyugat egyik legbátrabb, legtisztességesebb és legsikeresebb fejvadászát rejti és Bicegő Frankkel, Shatterhand hírneves, különc társával. Összefut a két mulatságos páros is, a hősies Púpos Bill és társa, a mindig versben beszélő Nyakigláb Jimmy az egyik részről, s Hosszú Davy, a sokbeszédű vadász szófukar barátjával, Vastag Jemmyvel a másik részről. A kötet ármánykodó gonosza a hiú és kapzsi cornel, aki a kegyetlen csavargók, a trampek bandájával újabb és újabb rablásokat, gyilkosságokat követ el, hajszolva az indiánok kincsét és a fehérek pénzét. Szerepel a regényben még egy titkos bánya, egy még titkosabb aranylelőhely, vasútépítés, vonatrablás, egy megvadult párduc megfékezése, hajóskaland, banditahajszolás, szélhámos csodadoktor különös nevű orvosságokkal (melyek mind pusztán vízből állnak, úgy mint Aqua salamandra vagy Aqua chimborrassolaria), a Butler-farm ostroma és settenkedés titkos csatornákban, egy rettenetes vízcsapda és több indián párharc, valamint egy tökéletes önuralmú skót lord, aki mindenkivel fogadni szeretne. A sok nagy ívű, színes romantikus leírás és a hősies kalandok elbeszélése folyamatosan váltakozik a mulatságos jelenetekkel, harsány szócsatákkal és a valódi Vadnyugatot megidéző hiteles és kevésbé hiteles történelmi apróságokkal. Aki azonban megijed attól, miképpen is férhet bele mindez egy rövid regénybe, megnyugodva dőlhet hátra, kézbe fogva a vaskos, ötszáz oldalas könyvet. Ossik János avatott fordítása ugyanis nem az a változat, amelyet nálunk ismerni szokás, hanem a May-regény teljes változata. 1964 óta valójában képtelenség volt hozzáférni a műhöz, ugyanis valamennyi, még a kétezres években árult Az Ezüst-tó kincse című könyv is Szinnai Tivadar elképesztő mértékben átírt szövegváltozatát tartalmazta. Ő szinte teljesen átformálta a szöveget, csak az események menetéből hagyott valamit. Rövidített, összevont, kiirtotta a humoros részleteket, áthelyezte a hangsúlyokat, elhagyott szereplőket, kitörölt párbeszédeket. Nála például Nyakigláb Jimmy nemhogy nem verselt, de szinte nem is beszélt. Az indiánok egyáltalán nem alkalmazták a May könyveiben a beleegyezést jelentő Howgh! formulát, ehelyett minden ilyen helyen egyszerűen Uff! szerepelt. Az utahoknál vívott izgalmas párbajok előtt egyszerűen elhagyta például a különös könyörületességnek azt a jelenetét, amelyben a fogoly Old Shatterhand titokban agyonlövi a kínzócölöphöz kötött banditát, hogy megmentse az indián kivégzéstől, vagyis attól, hogy vad kutyák marják halálra. A rövidítményben ehelyett Shatterhand csak borzongva elfordul, miközben a kutyák marcangolják a férfit... A példákat még hosszan lehetne sorolni, de felesleges. Jó tudni azonban, hogy a második világháború óta (de tulajdonképpen a magyar könyvkiadásban először) Ossik Jánosnak ez a fordítása az első teljes változat a regényből. Mindenkinek ajánlom tehát: azoknak, akiknek eddig rossz véleményük volt Németország Jules Verne-jéről - hátha a valódi könyv olvastán megkedvelik May műveit. S az író rajongóinak, a jó kalandtörténetek kedvelőinek - akkor is meglepődnek majd, ha könyvespolcukon már ott van egy régebbi kiadás a regényből. May műve kortalan és élvezetes: felnőttnek és gyereknek is.