Austerlitz

A hatvanas években egy antwerpeni pályaudvaron ismeretlenül szólítja meg elbeszélonk az állomás architektúráját elmélyülten tanulmányozó, magányos utazót, Jacques Austerlitzet, aki bizalmába fogadja a fiatal, érdeklodo idegent. A két férfi késobb újabb és újabb véletlen találkozások során folytatja a beszélgetést, s az építészettörténeti diskurzusból szinte észrevétlenül siklanak át Austerlitz élettörténetének feltárásba. Gyerekkorát Walesben, egy lelkész házaspárnál, a világtól elzártan tölti. Csak az internátusban tudja meg valódi nevét, és azt, hogy a zsidóüldözések elol menekítették a kontinensrol a szigetországba. Austerlitz, aki kiskorától zárkózott, melankolikus alkat volt, a gyermekéveivel és valódi szülei sorsával való szembesülés hatására teljesen magába zárkózik, csupán a titokzatos, megfejtésre váró emlékek a társai - és azok az épületek, homlokzatok, vasúti csarnokok, alaprajzok, amelyeket Austerlitz megszállottan fényképez. Sebald a Kivándoroltak-hoz hasonlóan itt is a gyökértelenségrol, az anyanyelvét vesztett ,,kivándorolt-létrol" tudósít szívszorító precizitással, s az elozo regénybol megismert veretes, barokkosan burjánzó nyelv, a beillesztett fotókkal és rajzokkal ugyanúgy egy dokumentum és fikció határán lebego történetet mesél el, ezúttal egyetlen emberrol, Jacques Austerlitzrol. Sebald sors-archívumának tárlóit végigjárva végül lényegtelen lesz a fikció- nem fikció kérdése. Helyette a személyes élettörténet mögött kibontakozó európai történelem egy sajátos metszete válik fontossá, és Austerlitz alakja, a kutató, gondolkodó és érzo ember emblémája és emlékmuve. Winfried Georg Sebald 1944-ben született Wertachban, Bajorországban. Svájcba áttelepülve gimnáziumi tanárként dolgozott, majd 1970-tol Norwichban lett egyetemi oktató. Fontosabb irodalmi publikációi 1990-tol jelentek meg, szépirodalmi tevékenysége mellett a német irodalomról szóló esszéi, tanulmányai is ismertek. 2001-ben, az Austerlitz megjelenésének évében autóbalesetben meghalt.