Font Márta

Árpád-házi királyok és Rurikida fejedelmek

szegedi középkorász műhely  | 2005  | papír / puha kötés  |  330 oldal

Libri Antikvárium
Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 21. Az Árpád-házi királyok és Rurikida fejedelmek című mun­kánk egy olyan kutatási téma összefoglalása, amely idestova három évtizeddel ezelőtt kezdődött. Igaz, mindig egy-egy for­rás elemzése, vagy egy-egy adatsor összegzése képezte a vizsgá­lódás tárgyát. Aki ismeri a szerző témába vágó publikációit joggal gondolja, hogy egy tanulmánykötetet tart a kezében, amely összefűzi a korábbi hosszabb-rövidebb írásokat. Ez részben igaz, hiszen egy-egy alaposan átgondolt szövegvizsgá­latról, vagy gondosan összeillesztett eseménytörténeti moza­ikról a szerző véleménye alapvetően nem változott meg. Még­is úgy gondoljuk, jelen munkánk ennél másabb és több. Egy­részt azért, mert tartalmaz olyan részeket, amelyek még sehol sem láttak napvilágot; másrészt azért, mert a más irányú kuta­tások változtattak a kapcsolattörténeti téma optikáján is. És végül akad olyan pont is, ahol a régebbi tanulmányokhoz ké­pest a szerző véleménye megváltozott. Ügy véljük, illő ráirá­nyítani a figyelmet ezekre a módosulásokra.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 11 490 Ft

A termék megvásárlásával

1 149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó szegedi középkorász műhely
Kiadás éve2005
Oldalak száma:330
Súly200 gr
ISBN2310025260098
ÁrukódSL#2113065102
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 11 490 Ft

A termék megvásárlásával

1 149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Hámori Barbara: Az én kék zónámHámori Barbara: Az én kék zónám