Árnyékunkon átlépve Úton egy teljesebb élet felé

Tisztelt Olvasó. A könyv, melyet most kezében tart, önmagában nem csoda. Ön a csoda, mert - velem együtt - embernek született, s mert a Földön mi emberek vagyunk a legértékesebbek. Bár életünk, ha úgy tetszik, sorsunk sokszor nehéz, az nem azt jelenti, hogy ne lennénk képesek fordítani rajta. Sorsunk előre meg volna írva? Nem tudom, de ha mégis így lenne, abban az estben is nekünk kell tudnunk, mit várunk az élettől. Életre vagyunk ítélve. Tehát ne dobjuk be a törölközőt, még akkor sem, ha esetleg évek óta egyhelyben toporgunk, hiszen a mélyből már csak felfelé vezet az út. Bár sokszor mondogatjuk, hogy ,,nehéz az élet", de itt és most akasszuk szegre a pesszimizmust. Csak egy életünk van, ez a bizonyos ITT és MOST, tehát eljött az idő leszámolni félelmeinkkel. Kérem, törölje a szótárából a ,,ha; csak; de; mert; talán" kifogásokat, s helyére ültesse át az első fejezet címét: A lehetetlen mégis lehetséges.