Aletta bárkája

pont kiadó  | 2006  | karton  |  285 oldal

Libri Antikvárium
Kereskedők és hittérítők hajóján érkezik édesanyjával az 1630-as évek elején a forrongó Japánba a holland gyereklány, Aletta Huebler. Kyushu szigete ekkor az európai vallásháborúk egyik "kihelyezett hadszíntere". A tét: ki fogja keresztény hitre téríteni a japánokat - a katolikus Rómát képviselő portugálok és spanyolok, vagy a hitet reformáló hollandok? Japán úgy próbálja védeni magát, hogy kiirtja a keresztényeket, teljesen lezárja határait, és két évszázadra elszigeteli magát a külvilágtól. A véres keresztényirtások idején érik nővé a megalázott Aletta, akinek néhány évig még meghagyják az életét. Két - japán! - gyereke (és a gyerekek feltételezett gyerekei) után több nemzedéken át nyomozó és a történetükkel szembesülő japánok tudatában végig dereng nem csupán saját történelmük, hanem Aletta és Kodzsima Miki életének ellentmondásokkal terhelt értelme is. Szávai Géza regénye az egymás mellé, közös térbe, szerelembe, apaságba, anyaságba, eltérő hitekbe-ösztönökbe zárt emberek egymásra tárulkozásának - és kényszeres védekezésüknek - leheletfinom rajzával a lélek és a sors különös tájai felé sodor. Az olvasó pedig döbbenten tapasztalja: milyen ismerős a titkolt félelmeknek, tétova reményeknek ez a kegyetlen, könyörtelen világa.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Újszerű állapotban, olvasatlan példány
Kiadó pont kiadó
Kiadás éve2006
Oldalak száma:285
Súly300 gr
ISBN2310000050867
ÁrukódSL#2107906681
Kötéskarton

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kriminálisan jó válogatásKriminálisan jó válogatás