Albert Schweitzer

Szálfatermetű férfi lép elénk a Vogézek fenyveseiből, testében lelkében egyként óriás. Több mint filozófus, mint eredeti teológus, orgonák bűvös kezű építője, nagy zenész, Bach újrafelfedezője. Mindenkiben él a vágy az ideális ember iránt, aki meg isképes valósítani önmagát. Mindannyian keressük a "tökéletesen jó" embert, aki egy évezredben ha néhány születik. Ilyen ember volt a hatalmas elzászi, aki ebben a három szóban fogalmazta meg a vezérmotívumát: "az élet tisztelete". Mindenfajta életél, hiszen még a virágvázák halálra ítált, röpke életű rózsáit is sajnálta, még a mező égetését is tiltotta, mert megesett a szíve a rovarokon. Ugyanakor nem az a típus, amelyet német szóval "Schöngeist"-nek, szépléleknek mondhatunk, hiszen aktív humanista; küzd az emberi élet tiszteletéért a toll fegyverével, de küzd több mint ötven hosszú éven át a gaboni őserdő kórházfalvában, amelynek a neve örökre fogalommá lett: Labarénében. Élete több, mint tiszta lét: gazdag is. Elmondhatta volna - ha szerénysége nem tiltja -, elmondhatta volna a legtöbbet, amit ember elmondhat magáról: "Enyhítettem a teremtett lények szenvedésén."