A védelmező

gabo kiadó  | 2024  | karton  |  397 oldal

Libri Antikvárium
Conn Iggulden az Athén kapuinak folytatásában egy izgalmas kalandra viszi el az olvasót, ahol Themisztoklész mindent kockára tesz - becsületét, barátságait, sőt még az életét is -, hogy megvédje hazáját. A szalamiszi csatában Xerxész perzsa király Athén füstölgő romjai fölött áll, mögötte hatalmas hadsereggel. Azért jött, hogy végleg elpusztítsa mindazt, amit a város képvisel, és könyörtelenül néz szembe a kisebbségben lévő görögökkel. Themisztoklész Athén arkhónjaként áll vele szemben: a város hatalma az ő kezében összpontosul. Ám nem nemesember, és sokan gyanakvással tekintenek rá szerény származása miatt. De azok, akik ellene vannak, két dolgot nem vitathatnak: hadvezetői erényeit és a rémisztő perzsa sereget, amely feléjük tart. Ezért Themisztoklésznak harcolnia kell. Ahhoz, hogy túlélje a politikai játszmákat és nevet szerezzen magának, újra és újra bizonyítania kell a csatatéren. Mivel a szárazföldön erővel nem tudja visszaszorítani a perzsákat, ezért a tengeren, ravaszsággal próbálja meg azt. Három hosszú napon át bontakozik ki az ókori világ legnagyobb tengeri csatája, egy véres háború Athén demokráciája és Perzsia zsarnoksága között. Kevesebb mint egy évvel később a perzsák visszatérnek, hogy a plataiai csatában újra leigázzák a görögöket. Mindkét oldalon tízezernyi katona készül a háborúra. A spártaiak számára Plataiai lehetőség arra, hogy megbosszulják a thermopülai vereséget. Az athéniak számára, akiket minden oldalról fenyegetnek, a demokrácia fennmaradása forog kockán. És Themisztoklész, a szalamiszi hős, újra mindent kockára tesz...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 900 Ft

A termék megvásárlásával

490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó gabo kiadó
Kiadás éve2024
Oldalak száma:397
Súly444 gr
ISBN2399957276681
ÁrukódSL#2111926699
Kötéskarton

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 900 Ft

A termék megvásárlásával

490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Egy jó történet sosem ér véget!Egy jó történet sosem ér véget!