A vallások földrajza

geographia kiadó  | 2008  | keménytábla, védőborító  |  416 oldal

Libri Antikvárium
"A vallások földrajza, avagy hol lakik az Isten, merre járnak a zarándokok?" a tiszteletteljes, ugyanakkor tudományos igényű vizsgálódás szellemében mutatja be öt világvallás eszmei és földrajzi kiteljesedésének megannyi mozzanatát az ókortól egészen napjainkig. Képet ad az isteni lényeg megannyi arcáról, feltárja a hinduizmus, a buddhizmus, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám szemléletét. Hol és mikor születtek meg a fő vallások? Hogyan alakították történelmünket, s hogyan alakultak a történelem során? Miként formálták az emberiséget, a népeket, a kultúrákat? Vallási múltunk ismerete mennyiben járulhat hozzá mai, zaklatott világunk megértéséhez? Megannyi fontos kérdés, amelyekre választ ad ez a fényképek, térképek, szent iratokból vett szövegrészek sokaságát felvonultató, jeles tudósok és tanítók, többek között Desmond Tutu dél-afrikai érsek és a dalai láma nagyszerű tanulmányát közreadó, remekbe szabott kötet. A vallások földrajza feltérképezi az emberiség igazságkereső útját, s vizsgálódása során elénk tárja világunk sok ezer éves szellemi, lelki kincseit.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó geographia kiadó
Kiadás éve2008
Oldalak száma:416
Súly1880 gr
ISBN2399960429982
ÁrukódSL#2110961370
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 000 Ft

A termék megvásárlásával

300 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power