A vadlúd őszi útja

Sajátos világ ez - mondhatnók a közhelynek is tekinthető megállapítást, amely akkor veszíti el közhely-jellegét, ha Egyed Péter novelláinak esetében ezt a "sajátos" voltot közelebbről is sikerül meghatároznunk. A tárgyi, tematikai megközelítéssel azonban itt semmire sem megyünk, hiszen bármennyire is hús-vér emberek (olykor konkrét, valóságos személyek) ezeknek az írásoknak a hősei, nem ez a jellemző rájuk. Sokkal inkább az, hogy valóságos voltukban inkább önmaguk absztraktumainak tűnnek; sorsuk is (pontosabban az, ami velük történik), inkább személy- és helyzetfölötti életigazságok kifejeződése, beigazolódása. Ezzel függ össze a - szerintünk - második sajátosság, nevezetesen az, hogy ezekben a novellákban, elbeszélésekben, "mesékben" gyakran és váratlanul változnak a történés idősíkjai és terei. A szerző ugyanis nem hősei sorsából bontja ki a maga fentemlített életigazságait hanem a "véletlenül" (?) adódó helyzetekből, ahol a térnek és időnek csak bizonyos határok között van értelme: addig és annyiban, amíg felsejlik bennünk az egyetemesség irányába mutató mondanivalója. Teret és időt, a hősör arcát és sorsát ez a szándék mozgatja-váltogatja, de az általános érvényű igazsághoz eljutva, onnan visszafelé tekintve ez a szándék legalább olyan erejű szervező elvnek tűnik, mint a klasszikus típusú novella lineáris fegyelme. Sajátos világgal és sajátos eszközökkel megelevenített élettel találkozik tehát itt az olvasó. A megközelítés, a felfejtés fáradságáért azonban mindenképpen kárpótol bennünket a szerző igazságkereső szenvedélye és megtalált igazságainak ereje.