A tövisszúró (dedikált)

Illés Endre új könyvének írásai: változatok egy témára, változatok egy dallamra, a szerelemre. "Sokáig tűnődtem, milyen címet is írjak erre a kötetre? - olvassuk a bevezetőben. Szavakat, félmondatokat irkáltam egy papírlapra, s rögtön át is húztam őket... Végül, legeslegvégül egy jelzőt választottam, körüljártam, megforgattam, még bele is vágtam, milyen ízű a vére? - majd a határozott névelővel főnévvé változtattam: a címlapon már így találkozhat vele az olvasó. A tövisszúró. Egyszer sokáig figyeltem. Szép, gesztenyevörös madár. A homloka és a széles szárnyfoltja kékesszürke, fekete farktollaiból kivillan egy fehér csík. Később azt is megtudtam róla: a fák lombjába bújva leselkedik, és nyilegyenesen veti magát áldozatára. Mindig magas lázban ég, telhetetlen. Zsákmányát tüskés bokrok töviseire szúrja. Gyakran álarcot kap maga elé: ha szükség van rá, még a madarak énekét is utánozza. Sokáig csak madárnak láttam, később jelkép lett. Régi mitológiákban kövérkés, rózsaszín testet öltött, szőke angyalhaja volt, és nyilat lőtt áldozataiba. az én mitológiám kegyetlenebb lett, karcsúbb, találékonyabb, szebb. A gesztenyevörös látomás felvillantotta fekete szárnytollait. A boldogságba alattomos fájdalmat kevert. És nem feledkezett meg róla, hogy tövisre szúrja, akiket kiválasztott..."