A toronyból

,,...soha nem voltak írói, irodalmi vágyaim, nem gondolkoztam íróként, vagyis úgy írtam le az adott téma körüli gondolataimat, ahogyan mint szobrász vagy rajzoló gondoltam... Őszinte lehettem, de ez nem érdem, mert nem kellett semmiről sem lemondanom" - vallja írásairól a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb alkotója, Borsos Miklós. Képzőművészeti, kultúrtörténeti, irodalmi és zenei tárgyú esszéiből, vallomásaiból kibontakozik az az intellektuális erőtér, amely életpályákat, emberi-alkotói fejlődését meghatározza. Tudatos kultúrtörténeti szintézisben érzékelt európaisága írásainak szellemi bázisa. Több irányú művészi tevékenységét és művészi orientációját is ez határozza meg. Borsos Miklós nem művészettörténetet ír; azt mondja el, hogy számára mit jelent európai kulturális örökségünk; Michelangelo, Leonardo, Rembrandt, Moore, Egry vagy a kortársak - a szellemi élet bármely területén. Szubjektív vallomásaiban a művész szól művekről, művészekről - az egyenrangú alkotó érzékenységével, egy huszadik századi ,,reneszánsz ember" teljességigényével. Az európai kultúrtörténet óriásairól, a kortárs művészekről szóló írásai lényegvallató módon próbálják megközelíteni a remekmű természetrajzát, az életre szóló művészi élmény meghatározó jellegét. De szól műhely-, illetve műfajgondokról is, bepillantást nyújtva az alkotófolyamatba. Írásainak mindig két szereplője van: a bemutatott művész vagy alkotás és maga a szerző. Borsos Miklós kettőjük képzelt vagy valóságos dialógusához hívja tanújának az olvasót. A kötet végén olvashatók az elmúlt évek során a művésszel készített interjúk is. Ezekben Borsos Miklós az élőbeszéd kötetlenségével vall munkájáról, életeszményéről és a különböző társművészetekhez fűződő alkotó kapcsolatáról. A művész portréja ezekkel válik teljessé.