A színeváltozás

Balassa Péter írja az esszéírás céljáról: ,,Ez a kötet nem akar többet, mint felajánlani. Meggyőződésem szerint alig lehetséges művön kívüli esztétika, a művészet önmagában vett elmélete, viszont a művön belül sem lehet kizárólag a műről beszélni: nincsen magányos, >>monologikus<< alkotás. Az esszé nem csupán bölcseleti művelet: életvitel is. Hasonlatosan ahhoz, ahogy a művészetben a formaprobléma egyben az alkotó életproblémája. Az esszéíró nem a felülnézet, hanem a közelnézet embere. Ez az életvitel számomra közvetítés befogadó és mű között, teremtő kapcsolat, mely csak így felelhet meg valamennyire a művészet és önmagunk dialogikus természetének. A műelemző gyakorlat (mely tehát sohasem egy műről szól!) a rejtett és ma egyre mélyebbre rejtőzött Többes szám magányosan társalkodó kifejezése; így mindenekelőtt, régi értelemben pedagógia. Akkor is, ha itt és most ez a szó nevetségesen, ómódian, sőt veszélyesen hangzik. A kimondó nevelésnek azonban a pedagógia minden csődjével szemben állítania kell magát."