A szabadság fogságában

Zászlós-Zsóka György honvédhadnagy eleddig két kiadást megért könyvében igyekezett jellemző és általános érvényű, olyan epizódokat megmenteni a feledésbe merüléstől, amelyek már kezdenek a kortársak emlékezetében is lassan elhalványulni. Visszatekintését tények közlésére alapozta, a felidézett eseményeket nem színezte ki, nehogy veszítsenek hűségükből. Milyennek látta a visszaemlékező a korabeli magyarországi helyzetet? Az emberek - mondja - az akkori idők politikai áramlatain túl igyekeztek kihámozni a valódi és egyetemes magyar érdekeket, amelyekért meghalni is készek voltak. A kormány is kétségek között vergődött, épp úgy, mint az utolsó tanyai béres, mert a történelem vihara már a háború kezdetén kitépte kezéből a kormánykereket, s őket is védtelenül dobálták a minden oldalról elnyeléssel fenyegető hullámok. Mivel a felidézett történet egy legyőzött és prédára dobott nép fiairól szól, az író felhívja az olvasó figyelmét arra, ne várja senki, hogy a legyőzöttek mindenben igazat adjanak és helyeseljenek a legyőzőiknek, s hogy a győztes világ szája íze szerint gondolkozzanak. Ami megtörtént, az megtörtént és a múlté lett. Megörökítése nem vád akar lenni, hanem inkább tanulság a jövő számára, hogy okuljon belőle mindenki: győztes és legyőzött egyaránt. Honvágytól szenvedve és bedőlve a kommunista ügynökök hazacsalogatásainak, a csapdába esett magyar menekültek tízezrei is hazaindulnak Ausztriából. Köztük a könyv szerzője is. Haza, a ,,népi demokratikus proletárdiktatúrába". Hogy kilencven nap múlva ismét elmeneküljön... Az érzékletes, a sorsokat és eseményeket plasztikusan bemutató kötet úgy olvastatja magát, akár egy krimi. Mert valóban az.