A szabadság árnyékában

Előszó Részlet a kötetből: "Két-három tompa dörrenés után - a tüzérség zajához szokott fül könnyen megállapíthatta, becsapódás volt-e, vagy kilövés - ismét csend lett. Egy keskeny, vörös lángoszlop szökkent fel az égre, mint az üstökös; farka por volt, törmelék, tégla, cserép, némi húscafat, üvegdarabkák, szakadt ruhák. Mindez egy ideig kivehetetlen forgatagban kavargott a földön, föld felett, aztán visszahullt, elült. A csöndet most már - lövések helyett - a lezuhanó cserépdarabok, törmelékek kopogása zavarta. Már nem volt villany s a petróleumlámpa fénye is egyre halványodott. A gyufával takarékoskodni kell - gondolta Fülöpné -, felkelt odament a lámpához és fölébehajolt, hogy rágyújtson. Nem emelte le az üvegsapkát, a kiáramló forró levegő elég volt ahhoz, hogy meggyulladjon a cigarettája. Mélyet szippantott, élvezettel, aztán leguggolt, kissé szórakozott mozdulattal és cipőjéről egy csepp olajat törült le a kezével. Most a cipője tiszta volt, a keze olajos ; megrándult a válla s kezét beletörölte a falba. Ez a hosszúra nyúló csend idegesítette. Az utóbbi napok iszonyatos lármája után - férfiak, asszonyok, gyerekek, gépek, házak, lakások lármáztak ebben a városban, pokoli összevisszaságban - a csönd is rossz volt, idegesítő. Körülnézett, vájjon észrevette-e valaki ezt a nem éppen társaságképes mozdulatot, amellyel kezét a mocskos, füstös falba törölte, de senki nem figyelt rá. Mulatott ezen a közönyön. Vajjon - gondolta - mit szólt volna Kondói méltóságos asszony, ha valamelyik péntek délutáni fogadónapján a falba törlöm a kezemet. Ez az ötlet most roppantul tetszett neki. Hirtelen maga elé képzelte az asszonyt, amint rózsaszín, nagymintás ruhájában vendégeit fogadja, akik mély meghajlással és kézcsókkal üdvözlik." Fülszöveg Aczél Tamás, az 1951. évi irodalmi Sztálin díjjal kitüntetett író ebben a regényében olyan korszakot ír le, amelyet mindnyájan átéltünk. A fasizmus dögletes mérgével megfertőzött kispolgárokkal szemben ott állnak a magyarság jövőjében és boldogulásában bízók: a dolgozók. A nép széles rétegei és a katonaság már tisztán látják, hogy a fasizmus esztelen tombolása és vérengzése végső óráit éli. Csak az olyan gyűlölettel izzó fasiszta szadisták, mint amilyen Fábri hadnagy is volt, kergették el a népet pusztulásba, a halálba. Aczél a hivatott realista író biztos vonásaival rajzolja meg a burzsoá osztály jellegzetes alakjait, Kondói méltóságos urat, gyártulajdonost, aki a felszabadulás után maga köré gyűjti barátait, bíztatja őket, hogy tartsanak össze, mert " a mifajta embereknek most össze kell tartanunk" A Kondói méltóságos urak és társaik azok, akiknek élete felett nyomtalanul viharzott át a háború véres és pusztító fergetege: ők és a hozzájuk hasonló herék, a nép bőrén és munkáján élősködők ott szeretnék folytatni ahol a háború előtt abbahagyták. S míg ezek az álszenteskedők, feketézők és arannyal üzérkedők a haza pusztulása felett sóhajtoznak, addig a Holder-ek és Krancz-ok munkához látnak. Még zuhognak az aknák, és áll a harc Budán, de a felszabadulásban szilárdan bízók nekigyűrkőznek, hogy a háború pusztításait, a nyilasok és németek rablóhadjáratának nyomait eltüntessék, a gyárat pedig üzemképessé tegyék. Aczél könyvének sok életteljes alakja közül különösen kedves és vonzó Rózsika tiszta lányalakja, aki felszabadult ugyan a fasizmus embertelen gyilkoló világából, de valósággal rabszolgája lesz Vérteséknek. A szerző kíméletlenül és bátran rántja le a leplet mindazokról, akik nem akarnak becsületes munkából élni, akik a "nyugati segítséget" várják.