A semmi is megér egy mesét

Képzeljétek el: egy tizenhét éves gimnazista walkmannel a fején, baseballsapkában és bő sortnadrágban, éhesen és a sok okítástól zúgó fejjel tér haza az iskolából egy negyedik emeleti lakásba. Bekapcsolja a tévét - éppen teniszt közvetítenek -, aztán betesz egy mirelitpizzát melegedni a mikrosütőbe, közben élvezettel gondol arra, milyen jólesik majd a meleg tészta a puha, darált marhahússal, meg hogy milyen jó lesz az egészet leöblíteni egy pohár kólával. A mikro csenget, neki meg csorog a nyála. Összkomfort. Csakhogy bonyolódik a képlet, mert ez a tizenhét éves, mit sem sejtő kölyök hirtelen megszagol valamit a levegőben - a változás előszele volna ez? Kinyitja a bejárati ajtót, és a folyosóról ébenfekete füst tódul a lakás belsejébe. Nem lát semmit és nem kap levegőt. Felvetődik hát az akciófilmbe illő kérdés: mit tennél te hasonló helyzetben? Ez a bizonyos kamasz töprengeni kezdett, és gondolatait tizenegy novellában igyekezett összesűríteni. Tizenegy novellában, melyeket összefűz központi élményük, a pusztulás... Én voltam ez a gimnazista.