A saját ábrázatomról

Mikszáth Kálmán a magyar széppróza lírikusa. Mint dalaiban Petőfi, úgy írta meg Mikszáth rajzokban, karczolatokban, mókás czikkekben, saját lelkének, élete külső és belső eseményeinek, sőt írói készségének is, fejlődéstörténetét. Negyven esztendős írói pályáján Mikszáth sokat és sokfelé dolgozott és elmúlt volt már jóval harmincz esztendős, midőn arra gondolhatott, hogy egykor minden egyes sora féltett kincse lesz a magyar irodalomnak. A Nógrádi Lapok, a Magyar Néplap, a Budapesti Napilap, a Szegedi Napló, a Pesti Hirlap, az Országos Hirlap, Az Újság, a Vasárnapi Újság voltak ama lapjaink, amelyeknek köteteiben, midőn munkatársuk volt, a közlemények legjavát ő irta. Maga Mikszáth többször gondolt arra, hogy e szétszórt dolgozatait, melyekről megfeledkezett, vagy melyeket aktuális avagy személyes, politikai avagy társadalmi okokból elhagyott, össze fogja gyűjteni. Hagyatékának kegyeletes gondozói őrzik egy keményfedelű füzetét, melybe efféle czikkeit kezdte beragasztgatni. Azt írta rá czímnek: Ezeregy apróság. Van másik két üres-lapos könyve is, egyiken az van az ő gyöngy-betűivel: Az én halottaim, a másikon : Az én ismerőseim. Az én halottaim czíműbe egyetlen régi czikkét, egy nekrológját ragasztotta be, a Frankenburg Adolfról szólót, emez még egészen üres.