Bahn, Paulg.

A régészet világatlasza (a múlt titkai)

kossuth kiadó  | 2007  | keménytábla, védőborító  |  208 oldal

Libri Antikvárium
Megjegyzés: Színes fotókkal, térképekkel gazdagon illusztrálva. FÜLSZÖVEG Az új évezred nagyszerű alkalmat ad arra, hogy visszapillantsunk az emberiség eddigi történetére. A 20. században több olyan szenzációs régészeti felfedezésnek lehettünk szemtanúi, amely átalakította a múltról alkotott képet: a múlt század elején élő történészek még csak nem is álmodhattak hasonló felfedezésekről. Ennél is jelentősebb változást hozott a kormeghatározási módszerek fejlődése az 1950-es évektől kezdődően, aminek következtében a világ régészeti lelőhelyei immár a relatív kronológiában őket megillető helyükre kerülhettek. Ez a részletes és tudományos igénnyel megrajzolt térképekben bővelkedő kiadvány már azt az új történetet meséli el, amely a legújabb felfedezések nyomán született az emberség múltjáról. A három fő részből álló mű első egysége a legkorábbi afrikai hominidák négymillió évvel ezelőtti megjelenésétől kezdve követi nyomon azt a folyamatot, amelynek során a mai ember a Föld csaknem minden pontját benépesítette az utolsó jégkorszak vége előtt. A második részből a következő tízezer év legfontosabb változásait ismerhetjük meg. Végül a harmadik fejezet részletes képet ad e változásokról és azokról a kapcsolatokról, amelyek a világ hasonló társadalmainak és civilizációinak fejlődése során kialakultak. Könyvünk az emberiség történetét kronologikus és regionális szinten egyaránt feltárja, s ezáltal nyomon követhetjük, hogyan alakult át a nomád vadászó-gyűjtögető és gazdálkodó csoportok társadalma jól szervezett birodalmakká és államokká. A kiadvány egy nemzetközi régészközösség munkája. Paul Bahn állította össze, az előszót pedig Barry Cunliffe, az Oxfordi Egyetem európai archeolügiával foglalkozó professzora írta. A könyv, amely sok új információval szolgál, a régészeti felfedezések élvezetes, könnyen érthető összegzése is egyben. Mindenki kedvére forgathatja, aki többet szeretne megtudni az emberiség magával ragadó történetéről. Vissza TARTALOM Előszó 7 Bevezető 8 Az első emberek Anne Thackeray: A legkorábbi hominidák 16 Anne Thackeray: Az első emberek 19 Anne Thackeray: Az első eszközkészítők 21 Anne Thackeray: Afrikai eredet 22 John Hoffecker: Az ember meghódítja a Földet 23 John Hoffecker: A Neander-völgyiek 26 John Hoffecker: A mai ember térhódítása 28 John Hoffecker: Vadászat és gyűjtögetés a jégkorszakban 30 Paul Bahn: A jégkorszak művészete 32 Peter Bogucki: A jégkorszak után 34 A jégkorszak után Christopher Edens: A gazdálkodás kezdete 38 Peter Bogucki: Tűzhasználat: égetés és kovácsolás 40 Peter Bogucki: A gazdálkodás továbbfejlődése 42 Christopher Edens: Korai városok és államok 44 Christopher Edens: Az írás kialakulása 46 Civilizációk hajnala Európa és Nyugat-Ázsia Peter Bogucki: Áttekintés 50 Peter Bogucki: A mezolitikum vadászó-gyűjtögetői 54 Christopher Edens: A Közel-Kelet első földművesei 56 Peter Bogucki: Korai földművelők Eurázsiában 58 Christopher Edens: Az első közel-keleti városok 60 Simon Kaner: Európa fejlett földművelői 62 Simon Kaner: A megalit kori építők 64 Peter Bogucki: Kelet-Európa rézkora 66 Christopher Edens: Sumerek és akkádok 68 Christopher Edens: Kereskedelem a bronzkori Nyugat-Ázsiában 70 Christopher Edens: Mezopotámia korai birodalmai 72 Peter Bogucki: A bronzkor előkelői 74 Louise Steel: Égei-tengeri palotakultúrák 77 Christopher Edens: Rivalizáló birodalmak a Közel-Keleten 78 Steven Snape: Kereskedelem a késő bronzkorban 81 Christopher Edens: Az izraeliták és a filiszteusok 82 Louise Steel: A Főníciai Birodalom 84 Christopher Edens: Az Asszír Birodalom 86 Christopher Edens: Dél-Arábia 89 David Gill: A terjeszkedő görög világ 90 David Gill: A Mediterráneum nyugati vidéke 92 Peter Bogucki: A vaskorszak Európában 94 David Gill: A klasszikus Görögország 96 David Gill: Hellénizmus a Közel-Keleten 98 David Gill: A Római Birodalom terjeszkedése 100 David Gill: Szállítás és kereskedelem 102 David Gill: A birodalom határai 104 Közép-, Dél- és Kelet-Ázsia Jane McIntosh: Áttekintés 106 Simon Kaner: Kelet-Ázsia gyűjtögető népcsoportjai 111 Charles Higham: A rizstermesztés kezdete 112 Jane McIntosh: Az Indus-völgyi civilizáció 114 Simon Kaner: Kína korai dinasztiái 116 Charles Higham: Délkelet-Ázsia a bronzkorban 119 Simon Kaner: Kína első birodalmai 120 Simon Kaner: Korea és Japán korai államai 123 Charles Higham: Délkelet-Ázsia a vaskorban 124 Jane McIntosh: Dél-Ázsia kései államai 126 Peter Bogucki: A szkíták és a sztyeppei nomádok 128 Christopher Edens: A Perzsa Birodalom 130 Christopher Edens: Görögök Ázsiában 132 Christopher Edens: Birodalmak a Selyemút mentén 134 Afrika Anne Thackeray: Áttekintés 136 Anne Thackeray: Vadászok és pásztorok 138 Steven Snape: Predinasztikus Egyiptom 141 Steven Snape: Az óbirodalmi Egyiptom 142 Steven Snape: A középbirodalmi Egyiptom 144 Steven Snape: Az újbirodalmi Egyiptom 146 Steven Snape: A Felső-Nílus királyságai 148 Anne Thackeray: A szubszaharai Afrika vaskora 150 Amerika Paul Bahn: Áttekintés 152 Philip Duke - Geoffrey McCafferty - Karen Wise: Archaikus vadászó-gyűjtögetők 156 Philip Duke - Geoffrey McCafferty - Karen Wise: A földművelés eredete 158 Philip Duke: Észak-Amerika bölényvadászai 160 Philip Duke: Észak-amerikai halomépítők 162 Philip Duke: A Délnyugat pueblo-lakói 164 Geoffrey McCafferty: Mezoamerika formatív periódusa 166 Geoffrey McCafferty: Klasszikus hegyvidéki civilizációk 168 Geoffrey McCafferty: Közép-Amerika maja államai 170 Geoffrey McCafferty: A posztklasszikus átmenet 172 Geoffrey McCafferty: Közép-Mexikó aztékjai 174 Karen Wise: Dél-Amerika precivilizációi 176 Karen Wise: Az Andok államai és birodalmai 178 Karen Wise: Az Inka Birodalom 180 Ausztrália és Óceánia Caroline Bird: Áttekintés 182 Caroline Bird: Ausztrália jégkorszaki népei 184 Caroline Bird: Ausztrália: későbbi vadászó-gyűjtögetők 186 Caroline Bird: Korai megtelepedés Melanéziában 188 Caroline Bird: A Csendes-óceán betelepülése 190 Paul Bahn: A Húsvét-sziget 192 Tom Higham: Maori megtelepedés Új-Zélandon 194 Kislexikon 196 További olvasmányok 200 Köszönetnyilvánítás, szerzők 203 Név- és tárgymutató 204
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kossuth kiadó
Kiadás éve2007
Oldalak száma:208
Súly1299 gr
ISBN2310016704884
ÁrukódSL#2112342413
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban