A pozitív pszichológia alkalmazása

elte eötvös kiadó  | 2019  | papír / puha kötés  |  302 oldal

Libri Antikvárium
A pozitív pszichológia alapjaiban újította meg a pszichológiai gondolkodást és a kutatásához való hozzáállást azáltal, hogy a pszichológiai működésben fellelhető erősségek, erőforrások azonosítására törekedett. Nagy érdeme, hogy fókuszba helyezett olyan fogalmakat, jelenségeket és területeket, amelyekkel addig a pszichológia főbb áramlatai kevéssé vagy egyáltalán nem foglalkoztak. Így a pozitív pszichológiai szemlélet világított rá arra is, hogy nem csupán a mentális problémák hiánya, de az alkotóképesség kiteljesítése is fontos szempont az egészség fejlesztésében. A pozitív pszichológia oktatása és kutatása hosszú múltra tekint vissza az Eötvös Loránd Tudományegyetem Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszékén. Az első, úttörő nemzedéket követően pedig immár megjelent a második generáció, amelynek jeles hazai képviselője Nagy Henriett. A szerző érdeklődési köre a pozitív pszichológia előidézte szemléletváltáson és annak immár klasszikussá váló témáin túl kiterjed az új irányzat keretében kidolgozott terápiás és intervenciós módszerekre is. Jelen kötet korszerű és megfelelő kritikai szemlélettel dolgozza föl mindazokat a főbb témákat, amelyek számot tarthatnak az egyetemi hallgatók, gyakorló szakemberek és a pszichológiában tájékozódni kívánók érdeklődésére.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 29 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó elte eötvös kiadó
Kiadás éve2019
Oldalak száma:302
Súly100 gr
ISBN2310003213733
ÁrukódSL#2111236726
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 29 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély