A pisztráng tenyésztése és horgászata

hoitsy györgy  | 2002  | puhatáblás, ragasztókötött  |  152 oldal

Libri Antikvárium
"Trianon óta hazánk oly szegény ezeket a kiváló halakat rejtő vizekben, hogy lámpással is alig találunk ilyen elsőrendű sporthalat." írja Báró Szurmay Sándor, a "Vadászemlékek, horgászélmények" című könyvében. Túlzás lenne azt állítani, hogy nincsenek olyan vizeink, ahol nem lehet pisztrángra horgászni, hisz felső pisztráng szinttájba tartozó kis patakjaink - amelyek hossza összesen eléri az 1000-1200 kilométert, vagy hegy- és dombvidéki völgyzárógátas tavaink vannak, és mélyművelésű sóderbánya tavakban is nyílik erre lehetőség.Sok hazai vizünk többet tudna termelni, mint jelenlegi állapotában, ha hasznosításukkal többet törődnének. A magyarországi pontycentrikus termelési és horgászkultúra mellett "elfelejtettük" ezeket a vizeket. Utoljára ilyen témakörben Dr. Mika Ferenc és Dr. Varga László írt könyvet 1942-ben, majd Vásárhelyi István 1963-ban. Azóta nagyon sok minden megváltozott a pisztrángtenyésztés szemléletétől kezdve a tulajdonviszonyokban bekövetkezett változásokon át (kárpótlás, privatizáció), a műlegyes horgászás előtérbe kerüléséig. A horgászegyesületek idősebb tagjai, az öreg erdészek is alig emlékeznek arra, hogy is kezelték a kis patakokat azért, hogy minél nagyobb életteret biztosítsunk a pisztrángoknak, és halbőség legyen ezeken a vizeken. Az elmúlt években sok vállalkozó vágott bele pisztráng horgásztatásba megfelelő ismeretek nélkül, míg mások e halfajok tenyésztésével, nevelésével szeretnének foglalkozni.Egy olyan közvetlen nyelvezetű, gyakorlatias, de tudományos alapossággal, a friss kutatási eredményeket felhasználva, sok szemléltető fényképpel teli könyvet szerettem volna írni, amelyet horgászok, horgászegyesületek, pisztrángtenyésztésre vállalkozók, vagy halak után érdeklődők, diákok egyaránt forgathatnak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 28 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó hoitsy györgy
Kiadás éve2002
Oldalak száma:152
Súly389 gr
ISBN2399955293796
ÁrukódSL#2111025119
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 28 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára