Csapodi Csaba

A párizsi hóráskönyv (kísérőfüzettel, számozott)

helikon kiadó  | 1985  | bársony / velúr

Libri Antikvárium
A hóráskönyv mint műfaj jól ismert már a szép könyvet szerető magyar közönség előtt, hiszen az utóbbi években kettő is megjelent közülük fakszimile kiadásban. Az egyik az, amelyet az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban őríznek (1976), a másik a Pannonhalmi Hóráskönyv (1982), mindkettő részletes, szakszerű bevezetéssel. Mégis szükséges, hogy itt összefoglaljuk röviden a hóráskönyvekre vonatkozó legfontosabb ismereteket és rámutassunk azokra a különbségekre, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának hóráskönyvét megkülönböztetik a másik kettőtől. A hóráskönyv a középkor, főleg a késői középkor világi emberének, elsősorban a nőknek, leghasználatosabb imádságoskönyve volt, az egyéni ájtatoskodás céljára. Összetételében a papság közösségi és egyéni imádságoskönyvére, a breviáriumra támaszkodik, de attól sok tekintetben el is tér. Eltér elsősorban azzal, hogy az egyes példányok tartalma - bizonyos állandó vonatkozásoktól eltekintve - rendkívül változatos, mert nem köti őket az egyház hivatalos istentiszteleti rendje, a liturgia, de nem is tagolja az egyházi év állandó és változó ünnepeinek menete. A hóráskönyvekre jellemző, hogy különlegesen díszesek, sokszor a könyvművészet remekei, egész lapot kitevő képekkel, díszes kezdőbetűkkel (iniciálék) és pompás lapszélkeretekkel. Kötésük is többnyire színes bársony, esetleg még ezüstveretek is vannak rajtuk. Készítésük virágkora a XIV. századtól a XVI. század első feléig tartott. Ma könyvgyűjtők, könyvtárak féltett kincsei közé tartoznak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Eredeti dobozában.
Kiadó helikon kiadó
Kiadás éve1985
Súly1100 gr
ISBN2310013573629
ÁrukódSL#2112559373
Kötésbársony / velúr

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Czernák Eszter: Cserebere az erdőbenCzernák Eszter: Cserebere az erdőben