A nép művészete

gondolat könyvkiadó  | 1981  | vászon  |  418 oldal

Libri Antikvárium
1978 márciusában, 68 éves korában hunyt el Ortutay Gyula, a magyarországi folklórkutatás kiemelkedő egyénisége. Jelentős, szerteágazó és sokszínű munkásságának eredményeit számos gyűjtemény, könyv, tanulmány őrzi. Váratlan betegsége és halála következtében azonban sajnos nem valósíthatta meg egy olyan tervét, amelyet élőszóban emlegetett: a szóhagyományban élő népköltészet egészéről szóló monográfia megírását. Úgy képzelte, hogy hetvenéves korában lemond közéleti funkcioiról, akkor sajto alá rendezi néhán, még nem publikált folklórgyűjtését és megírja összefoglaló szintézisét a népköltészet sajátosságairól. A betegség alkotóereje teljében ragadta el. Így ez az összefoglaló munka megíratlan maradt, körvonalai azonban kibontakoznak jelen kötet tanulmányaiból. A közölt írások annak idején főleg szakfolyóiratokban jelentek meg, s így a magyar olvasók széles rétegeihez első megjelenésük idején nem jutottak el, a fiatalabb generáció pedig már nem is ismerheti őket. A nép művészete című kötet szerkesztői Ortutay Gyulának a népművészetről és a népköltészetről szóló legfontosabb elméleti és módszertani írásait gyűjtötték egybe. A könyvet Ortutay életművének bibliográfiája teszi teljessé
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
megkímélt könyvtest, tiszta belső
Kiadó gondolat könyvkiadó
Kiadás éve1981
Oldalak száma:418
Súly449 gr
ISBN2399956280382
ÁrukódSL#2111108551
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power