A nemzetek és vallások története Romániában

ELŐSZÓ Románia Transsylvaniának nevezett nyugati része a magyar honfoglalástól (896) az antant és Románia között kötött ,,titkos szerződés" életbe léptetéséig (1919) Magyarország szerves része volt, sok erdejéről a magyar Erdély szóval nevezetten és földrajzi fogalomként Magyarország keleti felét jelentette. (Erdeu-elu, ,,erdő elve", vagyis erdőségen túli rész, a legrégibb alakban és értelemben; ,,Erdő" néven a Bihar-Meszes hegyeket értve, a nevet nyilván az ettől nyugatra élő magyarság adta. Anonymus (1200) szerint Tuhutum honfoglaló hadaival a szilágysági Meszes hegységnél kelt át Erdélybe, s a Kolozs megyei Esküllőnél egyesült a rég ottlakó testvérnépekkel. Ebből az Erdőelve, "erdőtúlja" magyar névből latinosították a Transylvaniát.) Az említett szerződés a ,,történeti Erdély" határain túli részeket: Bánát, Körös-völgy, Nagyvárad környéke és Máramaros névvel nevezett részeket is részben vagy egészben Romániához csatolta. Az itt fölsorolt részeket munkánkon végig egyetlen névvel: Erdélynek nevezzük. 1068-ban a Kárpát-gerinc keleti lejtője, a Dunának Vaskaputól a Fekete-tengerbe ömlő bal parti hossza és a Prut folyó eredetétől a beömléséig tartó jobb partja közötti térségben Kunország (török nyelvű úz, besenyő és kun terület) lesz a már 172 év óta szervezett állami életet élő Magyarország szomszédja. Itt, ezen a területen fejlődik ki a két román vajdaság: Munténia és Moldva. Galícia, Dobrudzsa, Besszarábia és Transnistria későbbi szerzemények; a két utóbbi már nem is része a Román Népköztársaságnak. A megnevezett területen a következő nemzetek élete követhető nyomon: 1. magyar (székely magyar, csángó magyar); 2. kun (fekete, fehér kun); 3. némát (szász, lovagrend, sváb); 4. román és sok más, számban kisebb nép. A fölsorolt nemzetek vallás szerint: 1. katolikusok (római, görög, örmény); 2. ortodoxok = görög keletiek; 3. protestánsok (református, lutheránus, kálvinista, unitárius) és több más vallás.