A németek és mítoszaik

Németország a politikai mítoszok valóságos eldorádója volt, állapítja meg Herfried Münkler, aki egyik kritikusa szerint ebben a művében is ,,játszva adja át nagy tudását, akárcsak tömegeket vonzó, eszmetörténeti előadásain a berlini Humboldt-egyetemen". Könyve a nagy mítoszok továbbélésének, olykor többszörös átértelmezésének, közvetlen hatásának a története. A Nibelungokat sújtó átok ül-e a németeken, vagy ígéretet fogalmaz meg számukra a sárkányölő Siegfried mítosza? Valóban kiszögezte 95 tételét Luther a wittenbergi vártemplom kapujára? Elhangzott-e Wormsban az egyházi és világi hatalmasságokkal dacoló mondat: ,,Itt állok, másként nem tehetek"? Koravén aggastyánnak kell-e tekintenünk Faustot, a politikai kvietizmus megtestesítőjének, avagy világmegváltó hősnek? Hogyan sajátította ki magának a nemzetiszocializmus a porosz mítoszt? Volt-e dalnokverseny Wartburg várában? Miért égettek könyveket a Wartburgban összesereglő diákok 1817-ben? Csakugyan felelőssé tehető Weimar és mítosza a német Bildungsbürgertum politikai felelőtlenségéért? Miért érezhette magát az NDK polgára a ,,történelem győztesének"? Hogyan született a párt és a kormány megrendelésére és szándéka ellenére egy monumentális képzőművészeti remekmű az NDK végnapjaiban? Milyen múltja van a gyermekded ártatlanságot sugalló, bogárhátú VW-nek? Hogyan lett a ,,gazdasági csoda" mellékcsodája a nyugatnémet labdarúgó válogatott győzelme az 1954-es világbajnokság döntőjében? Az ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre nemegyszer homlokegyenest ellenkező válaszok születtek koronként. A mítoszi önértelmezésnek ezek a formái immár a múltat jelentik, véli Münkler, de hozzáteszi: ,,a németek politikai mítoszaira való visszatekintés mindenesetre arra enged következtetni, hogy némelyikük változatlan formában életre kelthető, mások új alakot ölthetnek".