A művészetek története

A sok közül az egyik Lyka tanítvány köszönti e sorokban Mesterét és az olvasót. Mi, kik egykor szavainak sugárzó jóságán keresztül ismertük meg, ami e könyvben néma betű, szeretnők valamiképpen a szöveg mögé varázsolni Mesterünk nemes egyéniségét, bölcs tudásának emberformáló erejét. - Forgassuk vissza az idő kerekét jó harminc esztendővel s az olvasó is üljön be velünk a Képzőművészeti Főiskola földszinti nagy előadótermébe, Lyka Károly egyik órájára. Egykor szürkére festett, megkopott, hosszú elsötétített nagy terem, homályosan világolnak benne a villanyégők. Egyik végén dobogó és asztal, másikon a szénrudas vetítőgép. A padsorokban csupa fiatal festő- és szobrásznövendék, fiúk, lányok. Halkan beszélgetnek, készítik jegyzetfüzetüket, ceruzájukat. Ugyanazok a fiatalok, akik más elméleti óráik előtt pokoli zsivajban hancúroztak, öklelőztek, kergetőztek, sivalkodtak, vélt fölényük biztonságával gorombították le egymást: most a várakozás csendjében halkabbra vették a szót, úgy viselkedtek, mintha ünneplőben ülnének, pedig kopottak, ágrólszakadtak voltak - külsejükben.