A mélypont ünnepélye I-II.

Színművek, novellák, filmforgatókönyv, egy párbeszéd esszéregénye, valamint tanulmányok, esszék, cikkek, az élet és a gondolkodás, a művek és a művészet korunkat foglalkoztató nagy kérdései fölött való töprengések, amelyeket több mint három évtizeden át (s 1957-től az Új Ember szerkesztőségi munkatársaként) vetett papírra, egyszóval: Pilinszky János szinte láthatatlanul, korallszigetszerűen növekedett s nagyrészt ismeretlen prózai munkásságának gyűjteménye ez a kettős kötet, amely mind stílusának, mind pedig a gondolkodás módjának és ihletének tekintetében a Trapéz és korlát, a Harmadnapon és a Szálkák költőjének költészetével egynemű szöveg. "A versekből ismert Pilinszky-hang ezekben is megszólal - állapítja meg költészet és próza kapcsolatáról a kiadvány előszavában Jelenits István, a gyűjtemény összeállítója -, s szinte az aláírásnál is meggyőzőbben hitelesíti őket." Ami pedig ezt a prózaírói magatartást illeti, Pilinszky, "mióta tollat fogott a kezébe - olvashatjuk az előszóban -, a Szent Ágoston-i vallomás-irodalmat művelte, akár verset írt, akár prózát. Nem úgy, hogy folyton önmagát elemezte, árulta volna: Rousseau magamutogató hiúsága teljesen idegen tőle. A szó megszokott értelmében nem is föltétlenül lírai a prózája, inkább tartózkodó, tárgyilagosságra törekvő. Mégis minden írása vallomás, gyónás, s az olvasót is arra készteti, hogy őszinte legyen önmagához, s nézzen szembe az emberi lét végső kérdéseivel."