A második világháború

jaffa kiadó  | 2019  | karton  |  555 oldal

Libri Antikvárium
Ránki György 1973-ban született műve óta nem jelent meg tudományos igényű kötet a második világháborúról. A háború alatt keletkezett levéltári anyagok zömének titkosítása a 70-es, 80-as években járt le, a korábban írott munkák kevés kivétellel a felső szintű döntéseket alapvetően befolyásoló hírszerzési, kormányzati és katonai iratok ismerete nélkül készültek, ráadásul többnyire primér politikai célok érdekében hajlítgatták a tényeket \(pl. A Nagy Honvédő Háború története). John Keegan - aki 1960 és 1985 között hadtörténetet tanított a sandhursti katonai akadémián, majd a Daily Telegraph védelmi rovatát vezette - 1989-ben írta meg monográfiáját. Korunk egyik legjelentősebb hadtörténésze ő, aki a politika-, társadalom- és kultúrtörténészek nagy részénél többet tud a hadtörténeten kívüli történelemről is. A szerző így vázolja fel művének szerkezetét: "Munkám kezdetén eldöntöttem, hogy mondandómat négy tárgykörre osztom - narratívára, stratégiai elemzésre, csaták bemutatására és a "háború vezérmotívumaira "- , s e négy tárgykör segítségével viszem végig a hat fő rész történetét: az 1939-43 között a nyugati hadszíntéren zajlott háborúét; az 1941-43-as keleti háborúét; az 1941-43 között a Csendes-óceánon vívott háborúét; az 1943-45-ben a nyugati hadszíntéren vívott háborúét; az 1943-45 között a keleti hadszíntéren tombolt háborúét; és az 1943-45-ben a csendes-óceáni hadszíntéren dúlt háborúét. Minden részt stratégiai elemzést tartalmazó fejezet vezet be, amelyben arra a személyiségre koncentrálok, aki az adott időben leginkább kezében tartotta a kezdeményezést - megjelenésük sorrendjében Hitler, Tódzsó, Churchill, Sztálin és Roosevelt -, majd következik az eseménytörténeti elbeszélés s mellette az odaillő "háborús vezérmotívum" és egy csata leírása. A részletesen elbeszélt hadi eseményeket úgy választottam ki, hogy mindegyik megvilágítson egyet a hadviselésnek a második világháborúra jellemző sajátos válfajaiból. Ezek a légi hadviselés \(az angliai csata), a légideszant-hadviselés \(Kréta inváziója), a repülőgép-hordozókkal vívott tengeri háború \(Midway), a páncélos hadviselés \(Falaise), a nagyvárosi ostrom \(Berlin), valamint a kétéltű hadviselés \(Okinava). "A háború vezérmotívumai" felölelik a hadi termelést és ellátást, a megszállást és a lakosság elnyomását, a hadászati bombázást, az ellenállást és a hírszerzést, továbbá a titkos fegyverek tárgykörét." Ideális kézikönyv, amelyben a háború mint hadműveletek sora, mint államok bel- és külpolitikai akciója s mint társadalmak és gazdaságok életének hat éve egyaránt a helyére kerül.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 190 Ft

A termék megvásárlásával

419 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó jaffa kiadó
Kiadás éve2019
Oldalak száma:555
Súly1100 gr
ISBN2399968400952
ÁrukódSL#2111131006
Kötéskarton

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 190 Ft

A termék megvásárlásával

419 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power