Takács István

A másik város

móra ferenc könyvkiadó  | 1959  | félvászon  |  355 oldal

Libri Antikvárium
Fülszöveg >>Életem első regényének megírására az 1956 november-decemberi "népvándorlás" élménye indított. Az ellenforradalom leverése után kalandvágyó fiatalok ezrei vágtak neki a sosem próbált világnak, elindultak, hogy megkeressék a maguk álombirodalmát, és elhagyták szülőföldjüket, amely a zűrzavaros napokban nem ígért csalóka képzeletüknek semmit. Elsősorban nem azok érdekeltek, akik odakinn kallódásra vannak ítélve, s végül is a kudarcok hazafelé fordítják őket. A magyar fiatalság egyik nagy nemzetközi valutája 1956 őszén a futball volt. Regényem főhőse, Csomós Ferkó is a stoplis cipőre bízza karrierjét: úgy érzi, idehaza méltatlanul szorították háttérbe s idegenben akar magának elégtételt szerezni. Ugyanaz a gondolat sodorja nyugatra barátját, Veréb Sanyit, a fiatal ügetőhajtót. Számításukban nem csalódnak: a tehetséges magyar sportembernek ázsiója van mindenütt a világon. Az ő pályájuk is fölfelé ível, hírnév, siker, pénz kövezi útjukat. A valóság felülmúlja az álmot: európai hírű egyesületek versengenek a fiatal kapus szerződtetéséért, Csomós Ferkó már ott áll a megvalósulás diadalíve alatt, csaj rajta múlik, hogy sok előnyös ajánlat közül melyiket választja - s ekkor mégis visszafordul. Hogy miért? Erre szeretnék válaszolni ebben a regényben.<<
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
A papír védőborítón kisebb szakadások.
Kiadó móra ferenc könyvkiadó
Kiadás éve1959
Oldalak száma:355
Súly250 gr
ISBN2310013605030
ÁrukódSL#2112928977
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 990 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok