Lagzi István

"A magyar-román zöld határon át kísértünk sok lengyelt"

móra ferenc múzeum  | 2009  | papír / puha kötés  |  164 oldal

Libri Antikvárium
A XX. századi magyar történelem második világháborús esztendeinek - 1939-1945 - egyik soha nem feledhető és emlékezést/emlékeztetést kívánó eseménytörténete a Magyarországra érkező lengyel katonai és polgári menekültekkel kapcsolatos össznemzeti együttérzés és támogatás. A német-lengyel, majd a szovjet-lengyel háború következtében lengyel polgári és katonai személyek tízezrei menekültek el hazájukból, nem kívánván a megszállók uralma alatt élni. A ,,hivatalos Lengyelország" vezetőinek többsége az országukkal szövetségesi viszonyban lévő - de a katonai segítségnyújtástól elzárkózó - Román Királyságba menekült, ahol internálás lett szinte kivétel nélkül a sorsuk, hogy majd később a többségük legális és illegális úton elhagyhatta Romániát. Ugyanezen idő alatt Magyarországra is lengyelek tízezrei érkeztek, hiszen Magyarország állásfoglalása már a háború kitörése előtt egyértelművé tette: az ország semmiféle, a lengyelek számára hátrányos megoldásban nem vesz részt és nem is támogatja a támadókká. A Magyarországra érkező lengyelek, katonák és civilek egyaránt a magyar társadalom egészének a szimpátiáját és támogatását elnyerték. A nemzetközi jog előírásai szerinti elbánásban részesültek a befogadottak és nem kevesek számára tették lehetővé a lengyel állammal szövetségesi viszonyban lévő Nagy-Britanniába, Franciaországba, illetve ezen hatalmak ,,mandátum területeire" való távozást. Magyarországon nemcsak a segítségükre létrejött magyar társadalmi, emberbaráti szervezetek működtek, de a ,,hivatalos Lengyelország" követsége, megalakuló lengyel szervezetek is működhettek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 500 Ft

A termék megvásárlásával

150 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó móra ferenc múzeum
Kiadás éve2009
Oldalak száma:164
Súly280 gr
ISBN2399976810057
ÁrukódSL#2112715399
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 500 Ft

A termék megvásárlásával

150 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban