Kósa László-Filep Antal

A magyar nép táji-történeti tagolódása (néprajzi tanulmányok)

akadémiai kiadó  | 1978  | papír / puha kötés  |  230 oldal

Libri Antikvárium
A szerzők nevezetes tájegységek (pl. Kiskunság, Sárköz, Nyírség) és a jellegzetes néprajzi csoportok (pl. kunok, palócok, hajdúk) kialakulását, történetét és néprajzi jelentőségét kutatják. A bevezető tanulmány többek közt bemutatja, hogyan került a 19. század elején a palócság a hazai néprajzi érdeklődés középpontjába, majd a néprajzi csoportok és tájak kutatása hogyan hatott a magyar néprajztudomány kibontakozására és további fejlődésére. A kötet nagyobbik része a magyar nyelvterületen föllelhető mintegy kétszáz tájat és csoportot vesz számba. A szerzők a történetileg kialakult és a hagyományban élő csoport-, illetve tájneveket vették munkájuk alapjául, és kerülték a mesterséges, a leíró földrajz által alkotott elnevezéseket. Mondandójukat lexikonszerűen rendezték el, tömör szócikkekben foglalták össze a legfontosabb ismereteket: mit tudunk egy-egy táj vagy csoport múltjáról; melyek voltak azok a természetföldrajzi, gazdasági és politikai tényezők, amelyek hatására ezek az egységek kialakultak; végül pedig a néprajzi jellegzetességeket mutatják be. A szócikkeket a legfontosabb szépirodalmi hivatkozások zárják. Vissza Tartalom Néprajzi csoportok és tájak a magyar népismeretben (Kósa László) 7 Palóc őstörténet 8 A székelyek kiválósága 16 Palócok - északi magyarok 24 A magyar népi kultúra tagoltsága 30 Néprajzi csoport - etnokulturális csoport - táji csoport 40 Néprajzi vagy etnikai csoport 40 Etnokulturális csoport 44 Táji csoport 45 Néprajzi csoportok és tájak (Kósa László - Filep Antal) 53 Irodalom 197 Külföldi helységnevek jegyzéke 223 A néprajzi csoportok és tájak felsorolása 229
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó akadémiai kiadó
Kiadás éve1978
Oldalak száma:230
Súly200 gr
ISBN2310019388609
ÁrukódSL#2112913127
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 900 Ft

A termék megvásárlásával

190 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal