A magyar királyi ügyészség története - 1871-1945

2011. április 25-én az Országgyűlés elfogadta Magyarország Alaptörvényét. Az Alaptörvény 29. Cikke határozza meg a legfőbb ügyész és az ügyészség feladatait, jogállását és a szervezeti kereteket. Ennek megfelelően a legfőbb ügyész és az ügyészség érvényesíti az állam büntetőigényét, üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elősegíti a jogellenes cselekmények megelőzését. Pontosan 140 évvel ezelőtt, 1871-ben alkotta meg a magyar parlament a királyi ügyészségről szóló XXXIII. törvényt. Ezt az időpontot tekinthetjük a modern ügyészségi szabályozás kezdőpontjának, amikor létrejött egy olyan igazságügyi szervezet, amely méltán tartozott Európa és a világ hasonló szervezeteinek élvonalába, és vált a törvényesség és igazságosság egyik fő letéteményesévé Magyarországon. Immár több mint húsz éve ismét büszkeség tölthet el minket a magyar ügyészségre vonatkozó szabályozás, az ennek alapján végzett, a jogállamot, a demokratikus berendezkedést védő és erősítő ügyészségi tevékenység okán. Az Alaptörvény a több mint húszéves folyamat betetőzéseként jellemezhető, amely figyelemmel van és fontos szerepet szán a haladó hagyományoknak és tradícióknak, de tartalmazza a legmodernebb jogállami elveket és előírásokat is. Az Alaptörvény megerősítette és kibontotta az ügyészség függetlenségét, amelyet mások mellett már Finkey Ferenc koronaügyész és jogtudós is szorgalmazott, mint a királyi ügyészség törvényes és színvonalas működésének egyik fontos biztosítékát. A korábbi szabályozás alapján az Alkotmánybíróság már 2004-ben kimondta, hogy az ügyészség ugyan nem önálló hatalmi ág, de önálló alkotmányos tényező, a legfőbb ügyész pedig az ügyészi szervezet szakmai és nem politikai vezetője. Az ügyészség nincs alárendelve sem a kormányzatnak, sem pedig az Országgyűlésnek, a legfőbb ügyész kötelezettsége az Országgyűlés felé beszámolási, magyarázat- és válaszadási, valamint megjelenési kötelezettségből álló. Az Alaptörvényt megelőző utolsó ügyészséget érintő alkotmánymódosítás során 2010 novemberében a parlament erre a döntésre alapozva szüntette meg a legfőbb ügyész interpellálhatóságát, emelte fel hivatali ciklusát kilenc évre, továbbá szigorította a megválasztás feltételeit azzal, hogy csak ügyész lehet legfőbb ügyész, és a parlamentnek kétharmaddal kell megválasztani személyét. Az Alaptörvény e rendelkezések megerősítése mellett egy olyan változást tartalmaz, amely korszakalkotónak nevezhető az elmúlt 140 év történetében. Kimondja ugyanis, hogy a legfőbb ügyész és az ügyészség az állam büntetőigényének érvényesítése során az igazságszolgáltatás közreműködőjeként lép fel. Ez az alaptörvényi rendelkezés nyilvánvalóan túlmutat az ügyészség függetlenségének biztosításán. Az ügyészség elhelyezése az igazságszolgáltatás tágabb rendszerében kihatással van a hatásköri, strukturális és személyi kérdésekre egyaránt. Ezért joggal mondhatjuk, hogy az Alaptörvény - a sarkalatos törvényekkel együtt - új korszakot nyit az ügyészség történetében. Az új korszak azonban nem jelenti, nem jelentheti a folytonosság megszakadását, a ma is útmutató tradíciók és hagyományok figyelmen kívül hagyását. Nánási László tanulmányának egyik legfőbb jellemzője, hogy bemutatja azokat az értékeket, amelyeket továbbra is szem előtt kell tartanunk a mindennapi jogalkalmazásban, de egyes jogalkotási kérdésekben is. Egyetlen példát hadd említsek meg én is: az 1872. január 1-jén letett ügyészi eskü szerint az ügyész megfogadta, hogy "a törvényeket és rendeleteket megtartom, a hivatali titkot senkinek fel nem fedezem. Elöljáróim iránt engedelmességgel viseltetem, a hivatalos meghagyásokat lelkiismeretesen teljesítem, tisztemben pontosan, híven és serényen eljárok, a reám bízott ügyekben félretévén mindennemű melléktekintetet, gyűlöletet, félelmet vagy kedvezést, egyedül a törvényes igazságot tartom szemeim előtt." A forma régis, a tartalom időszerű. Ma sem kell ennél több.