A magyar irodalomkritikai gondolkodás a pozitivizmus korában

A monográfia rendszerbe foglalja a kiegyezés utáni korszak irodalomtörténeti és -kritikai gondolkodásának alakulását. E korszak tudománytörténete úgyszólván érintetlen terület, holott a modern magyar tudományosságnak - erényeivel és hibáival egyetemben - nemcsak intézményi és szervezeti kereteit, de nagyrészt gondolati alapjait is ez a periódus vetette meg. E gazdag anyagot a szerző társadalomtörténeti, esztétikai és történetfilozófiai szemlélettel, sokoldalúan, változatosan világítja meg. Képet nyer az olvasó az öregedő, elmerevedő világú Gyulairól, a puritán, kötelességvállaló Arany Lászlóról, a nagyszerű tudományszervező Heinrich Gusztávról, a gondolatokban bővelkedő, de konzervatív Asbóth Jánosról, a hatalmas munkabírású Szilády Áronról, a filológusról. Megismerkedhet a tehetséges, de nacionalizmusba süllyedt Beöthy Zsolttal, a körülrajongott Riedl Frigyessel, az élete végén elboruló elméjű Bodnár Zsigmonddal, a frissen kezdeményező ,,kozmopolita" Endrődi Sándorral csakúgy, mint a rezignált ,,humortanba" menekülő Revizckyvel, a magyar későliberális esztétikai gondolkodás nagy magányosával, Péterfy Jenővel s megannyi kortársukkal.