Pistis Sophia

A lélek rejtélye

arany rózsakereszt közössége  | 1989  | kemény kötés  |  254 oldal

Libri Antikvárium
>>Nincs üres tér<<, mondja a klasszikus rózsakeresztesek Fáma Fraternitatisa. Ezzel arra akart utalni, hogy a látható és részben felismerhető világmindenségeken kívül más világmindenségek, más kozmikus területek is vannak, amelyeket az ember nem észlel, habár itt és most léteznek. Ezek a területek halot-taink számára is ismeretlenek és hozzáférhetetlenek, a dialektikus lény számára >>üresek<<. A régi gnosztikusok nyilatkozatai is olyan tantételekből indultak ki, amelyek a közönség számára ismeretlen világmindenségekre vonatkoztak. Tanaik szerint azonban az embert meg lehet változtatni, hogy ezek a látszólag üres terek megnyíljanak neki. Valentínusz, időszámításunk kezdetének egyik gnosz-tikus filozófusa, akinek ezt a művet tulajdonítják, megmagyarázta tanulóinak Isten >>felismerhetetlen, Ures<< tereit, világait, a Plerómát. ennek két áramlatával, az ismeret áramával, vagy Pistissel, valamint a bölcsesség áramával, a Sophiával. A modern gnosztikus-rózsakeresztes Szellemi Iskola, a Lectorium Rosicrucianum ma ugyanazt az ősrégi, mégis rendkívül aktuális tant hirdeti. A beavatás ösvénye, és különösen az igazi keresztén) beavatás csak >>az erőseknek való<<. Ez a könyv sem feltétlenül könnyű olvasmány, és mélyebb értelméhez csak az férhet hozzá valóban, akinek a szíve sok-sok inkarnáció tapasztalata révén megnyílt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 17 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó arany rózsakereszt közössége
Kiadás éve1989
Oldalak száma:254
Súly400 gr
ISBN2399959862899
ÁrukódSL#2111899955
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 17 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték