A legnagyobb magyar

Részlet a könyvből: 1825-ben hosszú szünet után országgyűlés ült össze. Előbb több mint egy évtizeden keresztül Bécsből megpróbálták Magyarországot önkényesen, saját megkérdezése nélkül kormányozni. De végül is kénytelenek voltak visszatérni az alkotmányosság útjára. Ennek az országgyűlésnek egyik ülésén történt, hogy Felsőbüki Nagy Pál lelkes beszédet mondott arról, hogy szükséges volna egy magyar tudós társaságot alapítani. Ennek célja az lenne, hogy minél teljesebben kifejlessze és tökéletesítse a magyar nyelvet. Nyelvművelő társaság azonban csak a nemzet áldozatkészségéből létesülhetne, mert hiszen egy ilyen nemzeti intézmény alapításához és fenntartásához éppen úgy három dologra van szükség, mint - egy régi hadvezér mondása szerint - a háborúhoz: először is pénz kell, másodszor is pénz és harmadszor is pénz. És ekkor egyszerre csak a hallgatóság közül előlépett egy fiatal huszártiszt. Nem mondott nagy szavakat, hanem néhány rövid mondatban kijelentette, hogy egy esztendei jövedelmét fölajánlja az említett célra. Példája annyira föllelkesítette a többi jelenlevőt, majd meg másokat is, hogy rövidesen rendelkezésre állott az az összeg, amely alapját vetette meg a magyar tudós társaságnak, a Magyar Tudományos Akadémiának. Az önzetlen cselekedet egyszerre ismertté tette a fiatal főnemes nevét, de akkor még senki sem gondolt arra, hogy egy évtized mulva Kossuth Lajos őt fogja a "legnagyobb magyar"-nak nevezni. Mert a fiatal huszártiszt, a magyar nyelv ügyének támogatója, nem más volt, mint gróf Széchenyi István.