A két Diana III-IV. (Egy kötetben)

gutenberg kiadó  | vászon  |  445 oldal

Libri Antikvárium
Műanyag védőborítóban. ELŐSZÓ Részlet a kötetből: A két Diana Franciaország XVI. századbeli története kulcsa a nagy forradalom megértésének. A nagy francia forradalom csirája már ebben a században kelt ki és indult bokrosodásnak. A királyi önkény, amely később XIV. Lajostól kezdve csúcspontjára emelkedett fényűzésbe burkolt rothadtságával, az ország anyagi megzilálását és erkölcsi romlottságát okozó maitresse-uralom ekkor kezdett elhatalmasodni. A reformáció, amelynek gyorsan megszaporodott hivei hugenották néven vonultak be a történelembe, Franciaországban csakhamar politikai elvvé lett, a hugenották mint politikai párt szervezkedtek. Amint a kálvinizmus puritán erkölcsi elveivel a renaissance alatt teljesen formaivá süllyedt, az udvartól a zsarnokság eszközévé tett vallást akarta tisztaságába visszavezetni, a szabadelvű szellemet a királyi önkénytől szenvedő nemesség alkotmányos jogok visszavívására akarta felhasználni. A vallási kérdés voltaképen háttérbe szorult s a hugenották már csakugyan pártnak nevezték magukat és mint párt akarták még erőszakkal is kivivni szabadságukat. Egyrészt a királyi kegyencek pazarlása és minden jogi és erkölcsi törvényt kijátszó és letaposó romlottsága, másrészt a hugenották politikai harcának megindulása adják azt a keretet, amelybe Dumas A két Diana cimü regényének meséjét és alakjait helyezi... III. kötet A másik Diana 5 Egy ember gondolata 10 Különböző katonadalok 17 Az ügyetlenség ügyessége 28 1557.december 31-ike 34 Az ágyuzás alatt 43 A sátorban 53 A kis bárkák megmentik a nagy hajókat 59 Az éjszaka leple alatt 69 Két örvény között 75 A távollevő Thill halálos csapása Guerre-ra 80 Wenthworth lord a csapdában 87 A megvetett szerelem 94 Megosztott szerelem 102 A sebhely 110 Kibonyolodás az egyik részben 117 Szerencsés kilátások 127 A kis négysoros vers 138 Montgommery vicomte 149 Öröm és aggodalom 156 Óvatosnak kell lenni 161 A titkos fogoly 166 Montgomerry gróf 170 IV. kötet A bolyongó főnemes 179 Hol találják meg Thill Arnauldot? 187 Zavarban az igazságszolgáltatás 193 A személycsere bonyolódása 201 A bűnös vallatása saját maga ellen 209 Az igazság 217 Két levél 226 A protestánsok gyülekezete 234 Más kísérletek 245 Veszedelmes lépés 253 Az óvatosság oktalansága 259 Az alkalom 267 Két tűz között 274 Jóslatok 280 A végzetes mérkőzés 285 Új helyzetek 292 Gabriel bosszújának következményei 298 Hangulatváltozás 306 Guise és Coligny 314 Jelentések és árulkodások 322 A kém 327 Az áruló 334 A gyermek király és királyné 342 Az elmaradt olasz út 350 Két felhívás 359 A veszedelmes bizalom 363 A hűség hűtlensége 370 A vég kezdete 376 A chateau-regnaulti erdőben 383 A tizenhatodik század politikájáról 388 Az amboisei csetepaté 394 A kivégzés 399 Más fordulat a politikában 407 Reménysugár 413 A jól őrzött álom 416 A király halálos ágya 423 Bucsu Franciaországtól 430 A történet vége 435
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 750 Ft

A termék megvásárlásával

175 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó gutenberg kiadó
Oldalak száma:445
Súly300 gr
ISBN2399982514635
ÁrukódSL#2109333071
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 750 Ft

A termék megvásárlásával

175 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Sarah Beth Durst: Bűbájok boltjaSarah Beth Durst: Bűbájok boltja