A késő középkori nagyhatalom 1301-1526

A Magyar História sorozat harmadik kötete a Magyar Királyság bő kétszáz évét öleli fel az Árpád-ház kihalásától a mohácsi vészig. A III. András halálát követő trónharcokból győztesen kiemelkedő Anjou-házi I. Károly és fia, Nagy Lajos uralkodása jelentős területi gyarapodást eredményezett, ugyanakkor az Európát fenyegető oszmán terjeszkedés jelentőségét csak Luxemburgi Zsigmond idején ismerték fel az udvarban. Zsigmond végső célja a német-római császári cím megszerzése volt, s figyelemre méltó diplomáciai manővereit siker koronázta. A halála után kialakult hatalmi vákuumban az egyre nagyobb befolyást szerző nemesek és nagyurak nem tudtak megegyezni a leendő király személyéről, így a katonai tapasztalatokkal rendelkező Hunyadi Jánost kormányzóvá nevezték ki. Hunyadi a törökök megállításával szerzett hírnevét és befolyását V. László nagykorúvá válása után is megőrizte. Hívei a király halálát követően Hunyadi kisebbik fiát segítették trónra. Mátyás király idején nemcsak katonai szempontból erősödött tovább a Magyar Királyság, hanem a humanizmus eszméinek terjedésével szellemi, kulturális tekintélye is megnőtt Európában. A korszak utolsó félszáz évében a Jagelló-házból kerültek ki a magyar királyok, akik dinasztikus kapcsolatokat építettek a Habsburg uralkodóházzal. Uralkodásukat az ismét erősödő oszmán fenyegetés mellett a belső társadalmi feszültségek is terhelték, amelyek a Dózsa-féle parasztfelkelésben csúcsosodtak ki. A Magyar Királyság sorsát azonban az 1526-os mohácsi vereség pecsételte meg. A sorozat kötetei sok-sok látványos illusztrációval, részletes térképekkel, magyarázatokkal, tematikus egységekkel és idővonallal teszik szemléletessé az egyes korszakokat.