Bagi Judit (szerk.), Fajcsák Györgyi (szerk.), Válóczi Róbert (szerk.)

A kert - A százéves Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum orientalizáló kertje

hopp ferenc kelet-ázsiai múz.  | 2023  | papír / puha kötés

Libri Antikvárium
lösz György 1880-as évek elején készült fotóján már látható a Sugárút (ma Andrássy út) 103. szám alatt a kétszintes, itáliai stílusban épített villa, amely ma a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumnak ad otthont és amelynek építtetője, első lakója Knorr József kereskedő és családja volt. A család hét év után adta el a villát a jó hírű üzletembernek, Hopp Ferencnek, akinek gyarapodó gyűjteménye már nem fért el nagykörúti lakásában. Hopp az első években az épületen csak kisebb átalakításokat végzett, a kertet azonban Budapest egyik nevezetessé-gévé varázsolta. Első világ körüli útján látogatta meg a nyugat-jávai holland gyarmatváros, Buitenzorg (ma Bogor) híres botanikus kertjét. Az élmény akkora hatással volt rá, hogy elhatározta, Budapesten is felépít egy ,,gondoktól mentes" helyet. Így nevezte el a villáját és annak kertjét Buitenzorg-('gondűző') laknak. A villa körüli kertet egzotikus növényekkel és utazásai során gyűjtött tárgyakkal népesítette be. Jelen kötet ennek a kertnek állít emléket: bemutatja a történetét, növényzetét, kerti építményeit, műtárgyait, valamint a róla és benne készült fotókat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 000 Ft

A termék megvásárlásával

800 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó hopp ferenc kelet-ázsiai múz.
Kiadás éve2023
Súly1000 gr
ISBN2310027671175
ÁrukódSL#2113360152
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 000 Ft

A termék megvásárlásával

800 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Lapozz bele az új tanévbe!Lapozz bele az új tanévbe!