A kelet-ázsiai vallások története

l'harmattan kiadó  | 2020  | karton  |  137 oldal

Libri Antikvárium
"Életemnek csaknem a felét, harminchét esztendőt jezsuita szerzetes misszionáriusként töltöttem Japánban. A jezsuiták által alapított Sophia Egyetem teológiai karán tanítottam dogmatikus teológiát. Ez volt hivatalos főfoglalkozásom, de természetesen egyebet is csináltam: bejártam Japánt, és tartottam előadásokat keresztény témákról, részt vettem tudományos kongresszusokon, szolgáltam a lelkipásztorkodásban. Szakterületem a keresztény teológia. 2019-ben felkértek a Károli Egyetem japán szakjának tanárai, hogy rendezzem sajtó alá a kelet-ázsiai vallásokról szóló kurzusom anyagát. Örömmel vállalkoztam erre a feladatra, mert e vallások helyes ismerete fontos részét képezi a mai globális műveltségnek. Be kell azonban vallanom, hogy a kelet-ázsiai vallások kutatásának területén nem vagyok szakember. A harminchét éves kelet-ázsiai tartózkodás és az ottani vallások követőivel folytatott baráti érintkezés révén azonban nagyon sokat tanultam, és lelkileg is gazdagodtam. Remélem, hogy az objektív igazság keresésével és belső szimpátiával megírt könyvem segíteni fogja a nyitott szívű keresztény embereket is, hogy közeledjenek az Istenhez, aki a végső boldogító reménység mind a keleti, mind a nyugati emberek számára." Nemeshegyi Péter S.J. (1923-2020)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2020
Oldalak száma:137
Súly244 gr
ISBN2399954991679
ÁrukódSL#2112001057
Kötéskarton

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 19 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál