A kamerás gyilkos

európa könyvkiadó  | 2014  | kötve, védővel  |  180 oldal

Libri Antikvárium
Ettől fogva csak rajtuk múlik, mondta, hogy életben maradnak-e a szüleik, vagy pedig kénytelen lesz erőszakos és kimondottan fájdalmas módszerekkel kivégezni őket. Mit teszünk, ha egy baráti hétvége nyugalmába egyszer csak betör az iszonyat? Kizárjuk a látóterünkből? Vagy éppen kokettálunk vele? Netán stílusosan megtébolyodunk? És ha a téboly eleve itt van köztünk, bennünk? És ha még a tévé is közvetíti? A bécsi Wagner házaspár húsvétkor meglátogatja stájerországi barátait. Röviddel megérkezésük után bukkannak fel az első híresztelések a médiában arról, hogy vendéglátóik lakóhelye közelében kettős gyerekgyilkosság történt: a tettes három gyereket rabolt el, és különböző fenyegetésekkel kettejüket öngyilkosságra kényszerítette az erdőben. Nem sokkal később kiderül az is, hogy a tettes videóra rögzítette a gyilkosságokat, és a felvételt lejátssza az egyik német kereskedelmi televízió. Thomas Glavinic a fiatalabb osztrák prózaíró-nemzedék egyik figyelemre méltó képviselője, egyesek szerint fenegyereke. Generációjának egyik legfontosabb, leginnovatívabb írója - írja róla a Die Zeit. Ez a 2002-ben a Friedrich Glauser-díjjal kitüntetett regény hozta meg számára a kritikai és közönségsikert. A regény alapján filmet is forgattak osztrák-magyar-svájci koprodukcióban. Robert A. Pejo filmjét a 2010-es filmszemlén mutatták be Magyarországon.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 250 Ft

A termék megvásárlásával

125 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:180
Súly259 gr
ISBN2399963437953
ÁrukódSL#2110737154
Kötéskötve, védővel

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 250 Ft

A termék megvásárlásával

125 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power