A hely nevei, a nyelv helyei

E kötet történelmi betekintést kíván nyújtani az első világháborút követően Csehszlovákiához került, ma Dél-Szlovákia részét képező magyarlakta területek nyelvhasználatának egy fontos szeletére, melyet nyilvános nyelvhasználatnak nevezhetünk. A köztéri feliratok, a közéleti és a hivatalos nyelv- használat dokumentumai beszédesen tükrözik a kisebbségben élő szlovákiai magyarok sorsát is. E több mint félmilliós közösség 1918-ban, egyik napról a másikra egy nyelvileg idegen állam határai közé került, és az új szláv nemzetállam építésében időszakonként erőszakosabb, néha türelmesebb állami politika által idegenné, gyakran veszélyforrásként kezelt kisebbséggé vált saját szülőföldjén. 1918-ban a hatalomváltással szinte azonnal megjelentek az új állam hivatalos nyelvének használatát szabályozó rendelkezések is, és ezek változásai végigkísérik az elmúlt kilencven évet. Ezekről is áttekintést kívánunk nyújtani, hisz a jogi előírások alapjaiban határozzák meg a nyilvános nyelvhasználatot. Ugyanakkor a mindennapi életben a jogszabályok nem mindig érvénye- sülnek maradéktalanul. Néha a valós körülmények akadályozhatják az állami nyelvpolitika megvalósítását, mert például a nemzeti kisebbséghez tartozók tömegei még nem ismerik az államnyelvet. Máskor a nagyvonalú törvényi szabályozás sem elégséges a kisebbségi nyelv tényleges használatához, mivel annak egy ellenséges társadalmi közegben kellene megvalósulnia. Ez a szavak és tények közti ellentmondás, az esetek nagy hányadában szokásokon alapuló gyakorlat a kisebbségi nyelvhasználat majd százéves szlovákiai magyar történetében mindvégig felismerhető. Mégis, amennyiben önmagában csak a jogszabályi rendelkezések tartalmát vesszük figyelembe, megállapíthatjuk, hogy a mai Szlovákia messze nem éri el az első Csehszlovák Köztársaság által a törvényekben biztosított nyelvi és kisebbségi jogok szintjét sem..