A folyók keletnek tartanak

Leonard Clark, aki 1957-ben, második Amazonas vidéki felfedező útja közben halt meg, régi úttörő típusú felfedező. húsz éven át járta három kontinens pusztaságait, miután egyetemi képesítést nert a university of californián, és két évig bankhivatalnokoskodott. Három hónapot töltött Borneoban, járt Celebesen, a Fülöp-szigeteken, Szumatrában, Kínában, Ceylonban, Indiában; mexikóban hegyet mászott; kutatott Észak-Afriában, Közép-Amerikában, Mongóliában és másutt. A folyók keletnek tartanak c., immár klasszikus útleírásnak tekinthető könyvében - amely Amerikában tucatnyi kiadást ért meg és számos nyleven is megjelent - Clark az Amazonas felső medencéjében tett útjáról számol be; azokról az élményekről, amelyeket 1946-ban gyűjtött Földünk e leghatalmasabb felderítetlen területén. A Perui ANdoktól keeltre fekszik a civilizálatlan indián törzsek lakta Grand pajonal, a hatamas dzsungel. Clark meggyőződése szeirnt itt van valahol El Dorado, cibola hét aranyvárosa, amit a 16. század óta keresnek a kalandorok és felfedezők. A szerző felszerelés nélkül, egyetlen női útitárssal vág neki az úttalan őserdőnek, és megtalálja az elveszett városok nyomait, amelyért annyian áldozták hiábavalóan életüket. Olyan teerületeket jár be, amelyek még a perúi őserdeit katonai alakulatok számára is hozzáférhetetlenek. Minthogy útravalót nem vitt magával, abból és, amit a dzsungel ad. Megismeri az őserdei indián törzsek életét, szokásaikat, hiedelmeiket. Beszámol az ültetvénesek és misziók által űzött szégyenletes rabszolgakereskedelemről, amelyet a perui hatóságok hivatalosan tiltanak ugyan, de felszámolni nem tudják - vagy tán nem is akarják...