A fényképezés kézikönyve - A fényérzékeny réteg elmélete - Fényérzékeny anyagok gyártása - A fényképezés gyakorlata - Színes fényképezés (Második átdolgozott kiadás.)

műszaki könyvkiadó  | kemény kötés

Libri Antikvárium
Előszó Amikor "A fényképezés kézikönyvé"-nek második kiadását rendeztük sajtó alá, annak a kívánságnak igyekeztünk eleget tenni, hogy a mű ebben az átdolgozott kiadásban a gyakorlat számára többet nyújtson, könnyebb formában, kisebb terjedelemben. E szempontokat oly módon igyekeztünk az átdolgozás folyamán érvényesíteni, hogy a mű színvonala megmaradjon. Reméljük, sikerült ezt elérnünk azáltal, hogy mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban tekintettel voltunk a legújabb eredményekre, ezek tárgyalásánál azonban csak azokon a helyeken bocsátkoztunk ezúttal részletekbe - ellentétben az első kiadással -, ahol a gyakorlati fényképezés számára kínálkozhat érdekes anyag. Vissza Tartalom Előszó 3 A fényről - Írta: Gróh Gyuláné Dr. Molnár Margit, kutató vegyészmérnök A fény természete 11 A fény természete 11 A fényforrások 18 A fénytechnikai egységek 26 A fényképezés eszközei - Írta: Barabás János, tervező főmérnök Geometriai optika és képalkotás 29 A geometriai optika feltevései 29 A fénysugarak útja különböző közegekben 29 A lencsék és tükrök mint képalkotó eszközök 34 Összetett lencsék és tükrök 41 Rekeszek, pupillák és a viszonylagos nyílás 45 A mélységélesség 50 A felvevőlencsék képalkotási hibái 53 A nyíláshibák 53 Az asztigmatizmus és a képmezőhajlások 55 A kóma 58 A torzítás 59 Az optikai üveg és a felvevőlencsék színhibái 60 A felvevőlencsék 64 A felvevőlencsék alkalmazásai területük szerinti csoportosítása 64 Asztigmátok 65 Anasztigmátok 67 Kettős asztigmátok 68 Háromtagú felvevőlencsék 70 Nagy fényerejű lencsék 71 Nagy látószögű felvevőlencsék 74 A távlencsék (teleobjektívok) 76 A folyamatosan változtatható gyújtótávolságú felvevőlencsék 77 Az ismertebb felvevőlencse-típusok felépítését mutató keresztmetszetek 79 A felvevőlencsék ellenőrzése 82 A gyújtótávolságmérés 85 A viszonylagos nyílás mérése 87 A felvevőlencsék teljesítményének vizsgálata 88 A különböző objektívok távlati hatása és a térhatású képek 92 A fényképezőgépek 99 Rövid történelmi áttekintés a fényképezőgépekről 99 A tekercsfilmes fényképezőgépek 101 Kisfilmes fényképezőgépek 105 Technikai felvételekre szolgáló gépek 112 A fényképezőgépek szerkezeti részei 115 Általános megjegyzések a fényképezőgépzárakról 115 Központi zárak 115 Redőnyzárak 118 A képkeresők 120 Képélességállítók 123 Távolságmérők és az ezekkel kapcsolatos képélességbeállítók 127 A fényellenző 131 Nagyító- és vetítőgépek 133 A nagyítás 133 A megvilágítás 135 A nagyító- és vetítőgépek felépítése 137 A fényérzékeny réteg elmélete - Írta: Szimán Oszkár, kutató vegyészmérnök A rejtett kép 141 Bevezetés 141 A fotográfia alapelve 141 Ezüstbromid kristályokból álló fényérzékeny diszperzió 143 A látens kép mibenléte 144 Fény és anyag kölcsönhatásánál érvényes alaptörvények 145 A Gurney-Mott-elmélet 146 Felületi és mély kép 151 Mitchell elmélete 154 Fotográfiai effektusok 156 Eltérés a viszonossági törvénytől 156 A Herschel-effektus 161 A Debot-effektus (1899) 162 A Clayden- és a Villard-effektus 162 Az Albert-effektus 163 A Kron-effektus (1914) 164 A Sabattier-effektus (1850) 164 Szenzitometria 165 A fotográfiai feketedés fogalma és mérése 165 Megvilágítási görbe 167 A gammaérték 171 A szolarizáció 173 A fotografikus érzékenységi rendszerek 174 A Hurter- és Driffield-rendszer 174 A Scheiner-féle szenzitometriai rendszer 176 Egyéb szenzitometriai rendszerek 177 A fotometriai vagy szenzitometriai ék 178 Az Eder-Hecht-féle szenzitometriai rendszer 180 A DIN szenzitometriai rendszer 181 Az ASA szenzitometriai rendszere 186 A Neo-DIN-rendszer 188 Fotoanyagok színérzékenységének mérése 189 Szemcsézet és feloldóképesség 192 Szemcsézettség és szemcsézet 192 Feloldóképesség 198 Fényudvar 204 Az Eberhard-, Kosztyinszkij- és Ross-effektus 206 Fényérzékeny anyagok gyártása - Írta: Dr. Keipert Miklós, Zentel Róbert A gyártás anyagai 209 Hordozó anyagok 210 Az emulziókészítésnél használt anyagok 219 Fotoemulziók 236 Különböző emulziótípusok 238 Az emulziókészítés technológiája 246 Emulziók öntése 249 A fényképezés gyakorlata - Írta: Dr. Gróth Gyula, kutató vegyészmérnök Bevezetés 255 A gép megválasztása 257 A megvilágítás 259 A fényképezés fényforrásai 260 Elektrotechnikai alapfogalmak 261 Fényképezés izzólámpák fényénél 264 A lámpák helyzetének szerepe 265 Ívfény, magnézium, Vacublitz és flash 270 Az expozíció 277 Az expozíció megállapítása 278 A luxmérő műszerek szerkezete 280 A kép élessége 285 A negatívanyag megválasztása 289 A negatívanyag színérzékenysége 291 A felvételkészítés segédeszközei 294 Színszűrők 294 Fényellenzők 298 Állvány, kioldózsinór 299 Előtétlencsék, közgyűrűk, kihuzatok 300 Gyors felvételkészség 302 Az objektivitás jelentősége 303 A felvételkészítés 307 A képszerkesztés alapelemei 307 Egyszerű megörökítés, emlékképek 309 Emberábrázolás, arcképfelvételek 310 Gyors mozgás fényképezése 311 Tájképfelvétel 314 Kis dolgok nagyban 316 Reprodukálás 317 A sötétkamra 319 A sötétkamra és berendezése 319 A sötétkamra világítása 321 A sötétkamra-lámpa ellenőrzése 324 A sötétkamra-munkálatok 325 Negatívelőhívás 325 A negatívok rögzítése 326 A negatívok szárítása 326 Másolás, papírképek előhívása 327 Nagyítás 328 Papírképek mosása, szárítása 330 Az előhívás elmélete 332 A kidolgozás 346 A kidolgozás folyamatainak ismertetése 346 A jó negatív 346 Az előhívás befolyása a negatív kialakítására 348 Az előhívó-oldat alkatrészeinek szerepe 351 Fixálás és mosás 354 Oldatok készítése 358 A negatív kidolgozása 360 Normál előhívók 361 Kiegyenlítő előhívók 364 Finomszemcsés előhívók 367 Fizikai előhívás 372 Gyors előhívók 373 Fordítós előhívás 375 Megszakítás, rögzítés 379 Gyengítés, erősítés 381 Pozitív képek előkészítése 386 Papírelőhívók 386 Különleges papírelőhívók 390 Előhívott képek színezése 391 A nagyítás egyes műfogásai 393 Diapozitívok készítése 396 Retus, pontozás 396 Fényképezéshez használt vegyszerek 398 Színes fényképezés - Írta: Berty Imre, kutató vegyészmérnök Színelmélet 409 A színes látás 409 A színkeverés törvényei 410 Színes fények előállítása, színszűrők 415 Elvek és gyakorlati megoldások 419 Additív eljárások 419 Szubsztraktív eljárások 425 A kémiai színezés 427 Színezés bázikus színezékkel 428 Színezékek kihalványodása fény hatására 428 Zselatin (vagy más kolloidok) cserzésén alapuló eljárások 428 Színes előhíváson alapuló megoldások 430 Színroncsoló eljárások 437 Diazotípiai rétegek 437 A színes felvétel készítése 439 Színes fényérzékeny anyagok 439 A fényképezőgép 440 Fényforrások és színszűrők 441 Expozíció és megvilágítás 444 A fordítós és negatív-pozitív színes anyagok összehasonlítása 447 Gyakorlati tanácsok a színes felvétel elkészítéséhez 449 A színes felvételi anyagok kidolgozása 452 A színes fordítós filmek kidolgozása 453 Agfacolor fordítós film hívása 455 Anscocolor fordítós film kidolgozása 457 Ektachrom fordítós film hívása 458 A színes fordítós kép módosítása az előhívás folyamán és utólagos kezeléssel 460 Agfacolor negatív kidolgozása 463 Kidolgozás házilag összeállítható fürdőkkel 463 Gevacolor negatív kidolgozása 464 Színes másolatok 466 Szűrőzés 467 Színes pozitívanyagok kidolgozása 475 Agfacolor pozitív film előhívása 475 Gevacolor-pozitív film előhívása 477 Agfacolor-papír kidolgozása 477 Gevacolor-papír kidolgozása 481 Tudnivalók a színes munkával kapcsolatban 483 Színes filmek szokásostól eltérő kidolgozása és alkalmazása 485 A színes fotóanyagok tulajdonságai 488 Színdenzitás 488 A fátyol 489 Gradáció 491 Érzékenység 497 Színképi érzékenységeloszlás 498 A színes film alapszíneinek abszorpciós tulajdonságai 499 Feloldóképesség 501 Színes filmek rétegvastagsága 501 Színes filmek felismerése 502 A színvisszaadás hibái. Korrekciós eljárások 503 A színvisszaadás megítélése 512 Irodalom 519 Műmellékleten levő ábrák jegyzéke 521 Tárgymutató 522
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 790 Ft

A termék megvásárlásával

779 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó műszaki könyvkiadó
Súly699 gr
ISBN2310013281371
ÁrukódSL#2112129218
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 790 Ft

A termék megvásárlásával

779 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Ken Follett: StonehengeKen Follett: Stonehenge