A felszín alatt

general press kiadó  | 2015  | kemény kötés  |  360 oldal

Libri Antikvárium
Tracy és Sarah Crosswhite testvérek, és úgy bánnak a pisztollyal, mint senki más. Egy lövészverseny után a huszonkét éves Tracy haraggal válik el a húgától, és amikor a távolodó kocsiból hátrapillant, még nem tudja, hogy utoljára látja Sarah-t. Húsz évvel később Crosswhite nyomozó a gyilkossági csoport tagja, elhivatott zsaru, aki rabja maradt a múltban történteknek, akárcsak a gyilkos, aki börtönbe került a húga eltűnésekor. Ugyan gyilkost elkapták, a holttest sosem került elő A nő újra és újra átrágja magát a tanúvallomásokon, ellenőrzi a nyomozati anyagot, és egyre biztosabb abban, hogy nem az ül börtönben, aki tényleg felelős a húga haláláért. És ekkor a szülővárosukban, a hegyekben húsz év után fiatal nő csontjaira bukkannak. Az ügyet újra előveszik, és Tracy nagy erővel veti bele magát a nyomozásba, hogy végre megnyugvásra találjon. Azzal azonban nem számol, hogy ennyi év távolából is többen akadnak, akik megakadályoznák ebben, és ha lebeszélni nem tudják, képesek arra is, hogy minden áron megállítsák Robert Dugoni Az igazság bajnoka című nagy sikerű regény szerzője újabb vérbeli krimivel jelentkezik, amelyben az utolsó pillanatig nem lehetünk biztosak abban, hogy mi történt a múltban és miért történik a jelenben.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 390 Ft

A termék megvásárlásával

539 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó general press kiadó
Kiadás éve2015
Oldalak száma:360
Súly300 gr
ISBN2399978573370
ÁrukódSL#2110341966
Kötéskemény kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 390 Ft

A termék megvásárlásával

539 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára