Kóródi Máté

A fehérterror áldozatai és elkövetői

erőszakkutató intézet  | 2024  | puhatáblás, ragasztókötött  |  136 oldal

Libri Antikvárium
Eddig csupán ketten tettek kísérletet arra az 1920-as években, hogy összegyűjtsék a fehérterror halálos áldozatainak és elkövetőinek névsorát, ám munkájukat sosem publikálták. Dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes egy bizalmas jelentésében több esetet is feldolgozott, de munkája politikai okokból félbemaradt, és nem jelent meg, ahogy Fényes László újságíró gyűjtése sem. Míg a Horthy-korszakban tagadták vagy kisebbítették a gyilkosságok tényét, 1945 után az 1919-es baloldali emigráció számadataira építve 4000-5000 főben jelölték meg a fehérterror áldozatainak számát. 1989 után azonban világossá vált, hogy ez az adat korrigálásra szorul. Több éves kutatómunka után végül Kóródi Máté szolnoki történész állította össze a Magyar Nemzeti Hadsereg tiszti különítményes csoportjai és más fegyveres szervek által elkövetett gyilkosságok regiszterét. Az összesen 680 áldozat névsorát, meggyilkolásuk részleteit és az elkövetők kilétét több levéltárban folytatott kutatással, a korabeli sajtó, a szakirodalom és a halotti anyakönyvek feldolgozásával tárta fel. Az adattár hiánypótló forrásmunka, amely hozzásegíti a magyar történeti kutatást és közgondolkodást a fehérterror időszakának teljesebb megismeréséhez. Kóródi Máté könyve egy nagyon alapos forrásfeltáró munka, amelyre a napjainkat meghatározó, szélsőségesen elfogult nézetek küzdelme idején nagyon nagy szükség van. [...] Végre a tények alapján nézhetünk szembe 20. századi történelmünk mélypontjával, a vörös-, illetve a fehérterror időszakával, s a történtek ismeretében foghatunk hozzá a kölcsönös megbékélés, kiengesztelődés megteremtéséhez. Salamon Konrád történész, az MTA doktora Hitel folyóirat, 2021. július 1.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 390 Ft

A termék megvásárlásával

339 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó erőszakkutató intézet
Kiadás éve2024
Oldalak száma:136
Súly209 gr
ISBN2399980319492
ÁrukódSL#2112389268
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 390 Ft

A termék megvásárlásával

339 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték