A cserkészliliom gyökerei és virágai Mezőtúron

magánkiadás  | 2000  | papír / puha kötés  |  196 oldal

Libri Antikvárium
Előszó: Nagy igényű és minden túlzás nélkül állíthatjuk, komoly jelentőségű munkával lép Tóth Boldizsárné Terike középiskolai tanárnő az olvasó elé. ,,A Cserkészliliom gyökerei és virágai Mezőtúron" című történeti tanulmány létrejöttét mindenre kiterjedő alapos kutatómunka előzte meg. A maga nemében egyedülálló feladatra vállalkozott a szerző, hisz ezt megelőzően a mezőtúri cserkészet múltját és jelenét rajta kívül még senki sem mutatta be. Mindenkor helytállnak megállapításai, hangja meggyőző és hitelt érdemlő. Érthető módon szempontjai, gondolatai a túri cserkészet keretein belül mozognak, mindamellett az egyetemes magyar cserkészet értékeit és jelentőségét is hangsúlyozza. A könyvnek különleges hangulata és sajátos atmoszférája van. Tóth Boldizsárné tanárnő most a közelmúltban is két remekművel, a széles körben elismerést kiváltó ,,Pacsirtadal" és a ,,Pacsirta újra szór című könyvekkel lepte meg olvasóit. Bízunk benne, hogy a túri cserkészetről szóló könyve is kedvező fogadtatásban részesül. Az ismertetésben hiteles megfogalmazásban olvashatunk bátorságról, hazaszeretetről, hitről, önfeláldozó tettekről, egymás megsegítéséről, egyszóval mindenről, ami a cserkészetre jellemző. A tanulmány nem titkolt célja még az is, hogy a helyi cserkészmozgalom múltjának és jelenének a föltárásával hozzájáruljon a pozitív kicsengésű lokálpatriotizmus elmélyüléséhez. Remélni szeretnénk azt is, hogy a könyv finom etikai indítást is ad; az ifjúságban rejtőzködő képességet, lehetőséget fel tudja ébreszteni és jó irányba képes terelni. A szerző úgy eleveníti meg a cserkészet valós tündérvilágát, hogy nemcsak az értékes információval szolgáló lapokat, leveleket, évkönyveket idézi meg, hanem a még élő öregcserkészeket, egykori túri kötődésű diákokat együtt szólaltatja meg a cserkész múlt szellemi örökségét őrző, de az ifjúság nevelése érdekében most is tevékenykedő helyi lakosokkal. Közöttük ugyanúgy megtalálható a szorgos iparos, mint a lelkipásztor, ügyvéd, polgármester, tanár és az irodalmár-nyelvész bölcsészkari dékán. Természetesen a ma fiatal cserkészeivel is találkozunk a csapatmunka sokszínű megnyilvánulásai során itt Mezőtúron is. A kor mostani cserkésze sem ,,fából faragott királyfi" a magyar életben, hanem maga is érző, gondolkodó, dolgozó magyar élet. Érzi annak örömét, osztozik fájdalmával, részt vesz küzdelmében, munkájában. Nem hirdetjük megszállottként, hogy kizárólag csak mi lennénk egyedüli átalakító erője és értékmérője a magyar társadalomnak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magánkiadás
Kiadás éve2000
Oldalak száma:196
Súly319 gr
ISBN2399985106233
ÁrukódSL#2109217380
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar