Erdélyi Zsuzsanna

Hegyet hágék, lőtőt lépék - Archaikus népi imádságok

kalligram kiadó  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  1120 oldal

Huszonöt év múltán - így nevezi Erdélyi Zsuzsanna a Hegyet hágék... harmadik, bővített kiadásának új részét. A mű első, ún. kis vagy somogyi változata 1974-ben önmagában véve is csodának számított. Aztán két év múlva a Magvető Kiadó gondozásában megszületett a nagy Hegyet hágék,.., amely díjat nyert a Lipcsei Könyvvásáron, és két nagy nemzetközi elismerést is szerzett a magyar folklorisztikának: 1983-ban Európadíjat, 1996-ban pedig Pitré-díjat. Ez az új kiadás ésszerű okokból fölfelé építkezik, a szerző a meglevő alapra helyezi benne az újabb 70 szöveget, így a kötet összességében immár 321 imádságot tartalmaz. A szövegek mellett Gyovai Bodák Eszter naiv művész a paraszti lelkiséget nyersen megjelenítő grafíkái árasztanak különös hangulatot. A könyv, reméljük, ismételten meggyőzi olvasóit arról, hogy az archaikus népi imádságok műfaja nemcsak egy "új", a közelmúltban feltárt költői hagyományt jelenít meg, hanem a magyar folklór és filológia, valamint az európai szakkutatás számára is távlatokat nyit.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 655 Ft

A termék megvásárlásával

465 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kalligram kiadó
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:1120
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly870 gr
IllusztrációGYOVAI BODÁK ESZTER ILLUSZTRÁCIÓ
IllusztrátorGyovai Bodák Eszter
FormátumA 5 210 X 148
ISBN9788081016851
Árukód2102021 / 1091742

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 655 Ft

A termék megvásárlásával

465 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Annie Zaleski: Taylor SwiftAnnie Zaleski: Taylor Swift